Közélet

2015.01.30. 08:15

Nézze meg Közép-Európa legnagyobb barlangfürdőjét - Fotók

Ünnepélyes keretek között átadták csütörtökön délután Demjénben, a Gyógyvizek völgyében a Cascade Barlang- és élményfürdőt.

P. A.

A mintegy másfél milliárd forintos beruházás már a számok nyelvén sem mindennapi, hiszen a fejlesztés révén létrejött 760 méternyi barlangrendszer, a „hegybe süllyesztve” egy pedig 24 méter átmérőjű és 25 méter mély csúszda torony. Az 550 méteres csúszó- és 1500 négyzetméteres vízfelület pedig azt is jelenti, hogy mindez Kelet-Európa legnagyobb barlangfürdője.

Az eseményen dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter úgy fogalmazott: tanulságos, sőt tanítani való a beruházás, amelyet „magyar modellnek” is lehetne nevezni: tudatos építkezés révén lett egy térség vonzerejévé a természeti kincs. Dr. Nyitrai Zsolt honatya azt hangsúlyozta: a tulajdonosok mertek álmodni, jelentős kockázatot és felelősséget vállalva pedig meg is valósították a tervet.

[caption id="" align="alignleft" width="430"] A Cascade Barlang- és élményfürdő szombaton nyit Fotó: Berán Dániel
[/caption]

Fodor Géza, Demjén polgármestere rendkívüli napnak nevezte a tegnapit, míg Rácz József, az egyik tulajdonos azt emelte ki: ha közösek a célok, káprázatos dolgokat lehet elérni. Az építkezés 150 embernek adott munkát, a fejlesztéssel 30 új munkahely is létrejött. A barlangfürdő – amelyet dr. Ternyák Csaba egri érsek szentelt fel – szombaton nyílik meg a nagyközönség előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!