A férfi vízilabda OB I. bajnoki döntőjének első mérkőzését rendezik ma Egerben. A találkozót felfokozott érdeklődés előzte meg, ugyanis a bajnoki pontvadászatban még soha nem játszott az aranyéremért a megyeszékhelyi együttes.
12.30: A csapatok összeállítása:
Brendon-UPC-ZF-Eger:
1 Szécsi Zoltán
2 Decker Ádám
3 Kovács Gábor
4 Nyéki Balázs
5 Matajsz Márk
6 Kiss Csaba
7 Hegedüs Gábor
8 Varga II. Zsolt
9 Aaron Feltham
10 Binder Szabolcs
11 Császár György
12 Kis Gábor
13 Biros Péter
14 Decker Attila
Edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán
TEVA-VasasPlaket:
1 Nagy Viktor
2 Heinrich Dávid
3 Kincses Attila
4 Mátyás Zoltán
5 Katonás Gergely
6 Takács Bálint
7 Kovács Róbert
8 Tóth Márton
9 Varga Dániel
10 Varga Dénes
11 Dr. Steinmetz Barnabás
12 Hőna Dávid
13 Dr. Steinmetz Ádám
14 Jónás György
Edzők: Földi László, Méhes Jenő, Mátéfalvy Csaba
12.45:
Ha szellősen is, de megtelt a Bitskey uszoda lelátója. A vendégcsapattal érkezett egy igen lelkes szurkolótábor is, így időnként fel-felharsan a Hajrá Vasas! biztatás is. A díszvendégek között mint mindig, most is itt van dr. Ringelhann György, Eger díszpolgára, egykori polgármestere. Itt vannak a szponzorok képviselői és Szeleczki János alpolgármester is. A kora délutáni kezdés miatt a hangulat egyelőre matiné jellegű, ami nyilván csak addig tart, amíg el nem kezdődik a mérkőzés, hiszen az Eger vízilabda csapata történelmet írhat. Történetében először megnyerheti a magyar bajnokságot.
2. perc: Ráúszásnál az egriek hozzák el a labdát. Az első támadásnál a bírók úgy látják, hogy a házigazdák szabálytalankodnak. Elveszik a labdát, így jöhet a Vasas. Személyi hibát fújnak Decker ádám ellen. Varga Dániel lövésébe nagyszerűen kap bele Szécsi. Ugyanígy tesz Kovács Róbert lövésével is, Szécsi második bravúrja ez. Binder Szabolcs kísérletezik, ezt Nagy Viktor fogja. Sarokdobással jöhetnek az egriek. Érezhetően élénken kezdődött a mérkőzés. Beszedi a Vasas is az első személyi hibáját, Mátyás Zoltán megy ki a vízből. Biros Péter nagyszerűen használja ki a lehetőséget. 1-0.
4. perc: Akcióból dr. Steinmetz Ádám szerez nagszerű gólt, ezzel kiegyenlítenek a vendégek. 1-1. Az Eger is tud akciógólt dobni, Kis Gábor eredményes. 2-1. Az ellentámadást a Vasas támadói elügyetlenkedik. Hasonlóan járnak az egriek is, akiknél lejár a támadó idő. Varga II. Zsolt szemfülesen szerez labdát, megúszik vele, Biroshoz pöcköli, aki továbbítja a kapus felé, de az ügyesen kivédi. Bravúrosan szed le egy labdát Szécsi is. Változatlanul élénk a játék. Feltham kezéről szedik le az átadást a Vasas védői.
6. perc: A Vasasnál is lejár a támadó idő. Személyi hibát fújnak Takács Bálint ellen. Binder kapufára lő, oda az emberelőny, de a labda marad az egrieknél. Varga II. Zsolt lövését hárítja a blokk, szabad dobással jöhetnek újra az egriek.
8. perc: Ismét lejár egy támadó idő az Egernél. Szécsi hárítja a távoli lövést egy nehéz helyzetben. Biros lövése a blokkban akad el, a hozzá visszakerülő labdával nem tud mit kezdeni, mert ellene fújnak a bírók. Közel a negyed végéig már a Vasasnál lehet a labda. Dr. Steinmetz Ádámnak valamilyen okból felrepedt a szemöldöke, a medence partján ápolják. Kovács Róbert lövését fogja Szécsi. Véget ér a negyed.
2. perc: Ezúttal is Császár György hozza el a labdát. Katonás Gergely szed össze személyi hibát a vendégeknél. Hegedüs emberelőnyös dobását védi Nagy Viktor. A labda marad az egrieknél. A bírók azonban később támadó szabálytalanságot látnak. A Vasasból mindenki felúszott, Nagy Viktor alig tud megjátszani valakit. Ismét Decker Ádám kap személyi hibát. Varga Dániel használja ki az emberelőnyös helyzetet, egyenlít a Vasas. 2-2. Ezúttal a bírók nem látnak szabálytalanságot, Kis Gábort alaposan a víz alá nyomják.
4. perc: A másik kapunál Varga Dániel vágja a blokkba a labdát. Császár György megúszik, nagy helyzetből azonban a felső kapufát találja el. A kipattanó szerencsére az egriekhez kerül. Kis Gáborról ezúttal már kiküldenek egy játékost: Varga Dániel ellen ítélnek személiy hibát. Biros használja ki az emberelőnyös helyzetet. 3-2. Hegedüs ellen fújnak személyit. Az első Vasas-kísérlet elakad a jól védekező egri blokkban, másodjára azonban Mátyás Zoltánnem hibázik: 3-3. Hegedüs lövése ezúttal is elakad a jól védekező Vasas-os kezekben.
6. perc: Ellentámadásnál lejár a támadó ideje a vendég csapatnak. Feltham próbálkozik távoli lövéssel, a vízre pattanó labda azonban elhal Nagy Viktor kezében. Ellentámadásnál bődületes kapufát dob Varga Dániel. Az egri támadásánál a közönség számára érthetetlen okból fújnak a bírók. Mátyás Zoltán vágja fölé.
8. perc: Feltham újabb kísérletébe kap bele Nagy Viktor. Sarokdobással jöhetnek újra az egriek. Ezúttal Varga II. Zsoltnak nem sikerül a lövés. Mátyás Zoltán megint kapufát dob. Ezt a másik oldalon megismétli Varga II. Zsolt. Egy támadó ideje maradt a Vasasnak. Feltham ellen fújnak személyit, szerencsére azonban gól nélkül véget ér a negyed.
2. perc: Ismét Császár György hozza el a labdát. Dr. Steinmetz Barnabást küldik ki személyi hiba miatt. Kis Gábor fölé dobja a labdát ziccerben és emberelőnyben. Dr. Steinmetz Barnabás hatalmas gólt lő Szécsi kapujába. 3-4 az állás. Binder Szabolcs játssza be a labdát, jöhet a Vasas. A megúszó Varga Dénes könyörtelen, és kettőre növeli a Vasas előnyét. 3-5.
4. perc: Egy bejátszásnál a bírók semmit sem látnak, nem ítélik meg a Binder Szabolcs elleni szabálytalanságot. Akár három gólra is növelheti előnyét a Vasas. Ők is eladják azonban a labdát. Mátyás Zoltán második személyi hibáját szedi be. Császár György a kapus kezei között talál a hálóba. Egy gólra csökken a különbség: 4-5. Ellentámadásból nem tudnak mit kezdeni a labdával a vendégek támadói. Varga II. Zsoltot víz alá nyomják, a bírói síp azonban ezúttal is néma marad. Kiss Csabát küldik ki. Az emberelőnyös helyzetből Szécsi kezéről a kapufára pattan a labda.
6. perc: Kiss Csaba kísérlezik távolról, a kapus véd. Biros ellen ítélnek büntetőt. Katonás Gergely azonban bevágja a labdát a hálóba. Ismét kétgólós előnye van a Vasasnak. 4-6 az állás. Feltham vágja a labdát a blokkba. Lejár a Vasas támadóideje. Visszaúszásnál Katonás Gergely vét személyi hibát.
8. perc: Emberelőnyben Feltham a felső kapufát találja el. Birost is blokkolják. Akár háromra is növelheti előnyét a Vasas. Dr. Steinmetz Barna lopja a távolságot, de a védekező kezekbe bombáz. Az Eger kikéri első idejét, miután egy támadó időnyi maradt hátra a harmadik negyedből. Varga Dénes még ezelőtt személyi hibát vét. Az Eger kijátssza a labdát, de Nyéki mellé lövi. Még 12 másodperc marad az ellentámadásból.
2. perc: Negyedszer is Császár György hozza el a ráúszásnál a labdát. Császár távolról nagyszerű gólt dob 2 mp-cel a támadóidő lejárt előtt. 5-6. Mátyás Zoltán lövése egy ejtéssel a kapu fölé száll. Elköveti harmadik személyi hibáját is, végleg cserével kiáll. Kis Gábor használja ki a helyzetet. 6-6, kiegyenlít az Eger. A közönség is megtalálja a hangját.
4. perc: Hegedüs ellen ítélnek személyi hibát. Varga Dániel lövésébe nagyszerűen nyúl bele Szécsi. Sarokdobással jöhet a Vasas. Varga Dániel kísérletezik és az elmélázó Szécsi mellett be is talál. Ismét egygólos a Vasas előnye. 6-7. Varga II. Zsolt egyenlít emberelőnyből, miután Varga Dániel ellen személyi hibát ítélnek. 7-7. Binder Szabolcsot is kiküldik a medencéből. Kovács Róbert váltja gólra az emberlőnyös helyzetet. 7-8. Újra a Vasasnál az előny. Az egri támadásnál Nagy Viktor szemfülesen veszi észre a labdát és elhalássza Kis Gábor elől. Az üresen maradt dr. Steinmetz Barna szerencsére fölépattintja a labdát. Biros Péter negyedik akciógóljával egyenlít: 8-8.
6. perc: Labdát szereznek az egriek és meg is úsznak. Nyéki előbb a kapusba lövi, ám a kipattanó a hazaiakhoz kerül. A bírók azonban elveszik a labdát a házigazdáktól. A Vasas kikéri első idejét. Szécsi remekül védi dr. Steinmetz Barnabás lövését. Dr. Steinmetz Ádám kap személiy hibát, előnyben az egriek. Decker Ádám vágja Nagy Viktorba a labdát, amely utána is a hazaiaknál marad.
8. perc: Ismét Nagy Viktornak kell védenie, sarokdobáshoz jut az Eger. Az Eger kikéri második idejét 8-8-as állásnál, 1 perc 17 mp-vel a meccs vége előtt. Egymás után egy-egy eladott labda mindkét oldalon. Időt kér a Vasas is 44 mp-vel a vége előtt. A Vasas eladja a labdát, a lehetőség az Eger előtt. Nyéki Balázs próbálkozik, de lövése mellé száll. Vége a negyednek, hosszabbítás következik.
1: Ezúttal a Vasas szerzi meg a labdát a ráúszáskor. Az emberelőnyös helyzetet elkapkodja a Vasas, miután Császár kap személyit. Kiss Csaba távoli lövését védi Nagy Viktor. Megy a birkózás a medencében. Varga Dániel bombáját Szécsi nagyszerűen fogja. Kis Gábor kezéről lesodorják a labdát centerben. Támadó hibát vét a Vasas. Kis Gábor megúszik, de ezúttal is lelpoják a kezéről a labdát. Dr. Steinmetz Barna a kapu fölé lő. Varga Dánielt 3. személyijével küldik ki. Büntetőhöz jut az Eger. Biros bevágja a hálóba a labdát. 9-8. Hosszú idő után először vezet az Eger. Varga II. Zsolt ellen személyit fújnak. Szécsi elhalássza a labdát, marad a 9-8. Szünet következik.
2: Újfent a vendégek szerzik meg a labdát a ráúszásnál. Nagy a birkózás az egri kapu előtt. Az ejtett labdájuk a kapu fölé száll. Először vezet két góllal az Eger, Varga II. zsolt talált be a Vasas kapujába. 10-8. Időt kér a Vasas. Kovecs Róbert távoli lövése betalált Szécsi kapujába. 10-9. A játékvezetők elveszik az egriektől a labdát, támadó hibát fújnak. Varga Dénes elakad az egri blokkban. Kiküldik Kis Gábort. Az emberelőnyös helyzetet azonnal kihasználja Varga Dénes. 50 mp van hátra. Hegedüs mellélő, 25 mp a végéig. Nyéki szerez labdát. Eger időt kér 14 mp-vel a vége előtt. Varga II. Zsolt 3 mp-vel a vége előtt talál be Nagy Viktor kapujába. 11-10. Steinmetz Barna távolról még próbálkozik, de mellé megy.