2016.08.30. 14:59
Örökre
Egy kutya feltétel nélküli szeretete sosem időleges.
Mióta az eszemet tudom, a kutya jelenléte hozzátartozott a szocializációmhoz. Azt hiszem, el sem tudnám képzelni nélkülük az életet.
Kicsi gyerek voltam, de tisztán emlékszem Pamacsra, szüleim első kutyájára, aki egy keverék palotapincsi volt. Az ő neveléséből annyira nem vettem ki a részem – mivel akkor még engem is bőszen terelgetni kellett –, de elvesztésének szomorú napja azóta is él emlékeimben.
Vele egy időben máshol is élt kutya, aki közel állt hozzánk: ő volt Morzsi, a nagyszüleim tacskója. Bölcs eb lévén inkább viseltetett szülőként irányomban, mert az erdei séták alkalmával sem veszített szem elől.
Pamacsot Betti, a gordon szetter követte otthon. Különösen szép, szeretnivaló kutya volt és nem lehetett útjába állni, mikor világot akart látni. Egy-egy ilyen „kirándulás” után gyakran szerelmesen tért haza. Sok kölyköt hozott a világra, óriási élmény volt újszülött koruktól figyelemmel kísérni növekedésüket. Kilenc esztendőt tölthettünk együtt.
Már elmúltam húsz, mikor megérkezett az életembe Döme, a németjuhász, szerencsére ő továbbra is itt van. Együtt komolyodtunk meg, ám mint a jó barátok, játszótársak és testvérek, egymás előtt még mindig merünk őszinték, felszabadultak lenni. A viselkedése – nem mondom – hagy kívánnivalót maga után, de nekem így tökéletes.
Most az új lakóhelyemre ifjú jövevény érkezett: menhelyről fogadtunk örökbe egy spániel kölyköt. Még ismerkedünk, de egy valamiben biztos vagyok: ez az időszak csodálatos, életre szóló barátság kezdete, mert egy kutya feltétel nélküli szeretete sosem időleges. Örökre szól.
[caption id="" align="alignleft" width="650"] Szomszéd Eszter és az új házi kedvence
[/caption]
Szomszéd Eszter Szomszéd Eszter és az új házi kedvence -->