látogatás

2019.11.11. 21:28

Német képviselők: a Fidesznek a Néppártban a helye

Axel Eduard Fischert és Volkmar Kleint többek között Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztere fogadta.

Német képviselők szerint a Fidesznek az Európai Néppártban van a helye – közölte a Fidesz hétfőn.

Azt írták: a Német Szövetségi Parlament (Bundestag) kereszténydemokrata-keresztényszociális (CDU-CSU) frakciója német-magyar baráti körének vezetői „határozott meggyőződésüket fejezték ki”, hogy a Fidesznek az Európai Néppártban van a helye.

A Fidesz informális meghívására Magyarországra látogató Axel Eduard Fischert és Volkmar Kleint Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Novák Katalin, a Fidesz külügyekért is felelős alelnöke és Balog Zoltán, a Polgári Magyarország Alapítvány elnöke fogadta Budapesten.

Novák Katalin a találkozón elmondta, hogy Németországban a CDU és a CSU a Fidesz szövetségese, ezért is fontos a kapcsolattartás és a párbeszéd fenntartása.

A Fidesz közleménye szerint a német képviselők hétfőn Kövér László házelnökkel, valamint Németh Zsolt és Hende Csaba országgyűlési képviselővel folytattak megbeszéléseket. Részt vesznek majd a Konrad Adenauer Stiftung és a Polgári Magyarország Alapítvány által szervezett, Parlamenti képviselők a magyar-német kapcsolatokról című konferencián is az Andrássy Egyetemen.

A CDU-CSU frakciójának német-magyar baráti körében negyvenen vannak. Axel Eduard Fischer a Bundestag számviteli bizottságának elnöke, Volkmar Klein pedig a CDU-CSU-frakció gazdasági együttműködésért és fejlődésért felelős bizottságának elnöke – áll a közleményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában