Kivonulás

2023.08.14. 17:05

Soros György elfordul Európától

„A gép forog, az alkotó pihen” – mondta a Magyar Nemzetnek Zila János arról, hogy elhagyják Európát a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványok. Az Alapjogokért Központ elemzője hangsúlyozta: egyrészt a távozás nem teljes körű, másrészt maga a bejelentés arról szól, hogy az eddig a Nyílt Társadalom Alapítványok által folytatott tevékenységet más szereplők végzik majd el.

MW

Soros György a szervezetei által próbálja meg befolyásolni a közvéleményt

Forrás: AFP

Fotó: Fabrice COFFRINI

Levelet kapott múlt pénteken minden olyan magyarországi szervezet, amely részesül a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) támogatásából. 

Az alapítvány három munkatársa küldte el az e-maileket, amelyekben az OSF igazgatótanácsának legutóbbi döntéséről értesítik a magyar partnerszervezeteket:

a szervezet lényegében megszünteti tevékenységét az Európai Unióban, és a világ más részeire helyezi át forrásait

– írja a Szabad Európa, amelynek több magyar civil szervezet is megerősítette, hogy megkapták az ominózus levelet.

Radikális stratégiai irányváltás

A magyar szervezeteknek küldött levélben idézik az igazgatótanács döntéséről szóló tájékoztatót is. E szerint az OSF vezetése „radikális stratégiai irányváltásról döntött” annak érdekében, hogy a szervezet forrásai a lehető legnagyobb hatást tudják elérni. Így arról is döntés született, hogy az OSF Európai Unión belüli tevékenységének nagy része megszűnik, és az eddig Európába szánt forrásokat a világ más részein költik majd el. Mostantól „rendkívül korlátozott” lesz az erőforrás, amit Európán belülre tudnak koncentrálni.

A döntést azzal indokolják, hogy az uniós intézmények és kormányok jelentős összegeket fordítanak az emberi jogok, a szabadság és a sokszínűség témáira, és épp ezek a területek azok, ahol az OSF is aktív.

Azt írják, a jövőben Európára csak „a nagy, globális témákban betöltött szerepével összefüggésben” fognak összpontosítani. Ezzel egy időben átalakítják az OSF szervezeti felépítését is, már 2024-ben.

„A gép forog, az alkotó pihen”

Semmiképp ne gondoljuk azt, hogy a konzervatív erők elejtették a vadat, noha úgy tűnik, hogy a hír igaz, hiszen számos, a távozással kapcsolatos konkrétum szerepel benne. Egyrészt a távozás nem teljeskörű, másrészt maga a bejelentés arról szól, hogy az eddig a Nyílt Társadalom Alapítványok által folytatott tevékenységet más szereplők végzik majd el. Madách Imre híres sorát idézve azt mondhatjuk, hogy „a gép forog, az alkotó pihen

 – mondta Zila János a Magyar Nemzet felvetésére, miszerint mennyiben vehető komolyan a kiszivárogtatott elképzelés.

Az Alapjogokért Központ elemzője hangsúlyozta, hogy Soros György és fia, Alex hatása és befolyása Európában lényegesen nem csökken.


A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán érhetik el!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában