Látogatás

2023.12.12. 17:24

A diaszpórából érkező diákokat köszöntötte Potápi Árpád János

A nemzetpolitikáért felelős államtitkár kedden a Halászbástyánál köszöntötte a fiatalokat.

MW

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára beszédet mond a diaszpórából Budapestre érkezett diákok köszöntésén a Halászbástyánál 2023. december 12-én

Forrás: MTI

Fotó: Hegedüs Róbert

A politikus az eseményen elmondta, hogy a diaszpóra programot minden évben a Rákóczi Szövetséggel közösen indítják, amely a szervezője az utazásoknak, a nemzetpolitikai államtitkárság pedig támogatja azokat.

Ebben az évben tíz turnus tudott hazajönni

 – közölte Potápi Árpád János, hozzátéve: olyan fiatalokról van szó, akiknek a szülei, nagyszülei vagy a dédszülei mentek el Magyarországról, illetve a Kárpát-medencéből.

Összesen 32 országból, mintegy 700 fiatal vett részt a programban ebben az évben, a mostani az idei utolsó turnus

– magyarázta az államtitkár, aki a fiatalokhoz fordulva úgy szólt: nagyon örül, hogy a diákok az ideutazás mellett döntöttek. 

POTÁPI Árpád János; CSÁKY Csongor
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára (j6) és Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke (j) a diaszpórából Budapestre érkezett diákok köszöntésén a Halászbástyánál 2023. december 12-én
Fotó: Hegedüs Róbert / Forrás: MTI

Reményét fejezte ki, hogy mindannyian jól érzik magukat Budapesten, és látják, hogy a szüleiknek, nagyszüleiknek „mit jelentett ez az ország.”

Köszönjük, hogy itt vagytok, adjátok tovább ennek a programnak a hírét, hogy minél többen tudjanak visszajönni Magyarországra

– fogalmazott.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke elmondta, hogy 2016 óta valósítják meg a diaszpóra programot, amelybe a mostani kirándulás keretében kilenc ország kapcsolódott be. A fiatalok ezúttal többek között Argentínából, Új-Zélandról, Kanadából és az Egyesült Királyságból érkeztek Budapestre.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában