Migráció

2023.12.03. 12:57

Európában már mindennaposak a terrorcselekmények vagy azok kísérletei

Európában ma már nincs olyan nap, hogy ne kövessenek el terrorcselekményt, annak kísérletét, vagy ne akadályoznák meg a titkosszolgálatokkal annak elindítását – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, írja az MTI.

MW

Rendőrök az egyik helyszín, a Le Carillon étterem előtt a 2015-ös párizsi merényletsorozat évfordulóján, 2021. november 13-án. A francia fővárosban elkövetett merényletsorozatban iszlám szélsőségesek 130 embert megöltek

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Ian Langsdon

Bakondi György úgy látja, hogy ezek a körülmények „a legkisebb mértékben sem” zavarják azokat, akik előkészítik a migrációra vonatkozó elgondolásokat.

A főtanácsadó arról is beszélt, hogy az embercsempész-hálózat tagjai „óriási” anyagi haszonszerzés mellett emberek tömegeit juttatják be illegálisan a határőrizeti előírások, a biztonsági követelmények semmibevételével szuverén államok területére.

Bakondi György közlése szerint az idén eddig 174 ezer határsértőt és ezernél több embercsempészt fogtak el. Ez jelentősen növekvő arány a korábbi évekhez viszonyítva, kivéve 2015-öt, amikor pár hónap alatt négyszázezren lépték át a határt – tette hozzá.

A főtanácsadó szólt arról, hogy a szerb politikai vezetés az elmúlt hetekben – a tarthatatlan közbiztonsági helyzet hatására – a rendőrség különleges alakulatainak a bevetéséről döntött. Ennek során nagy számban fogtak el embercsempészeket, tömegével találtak, fegyvereket, lőszert, kábítószert, hamis okmányokat – mondta Bakondi György, hozzáfűzve: ez különösen érdekes, mert általában nincs semmilyen okmány az érkezőknél. A túloldalon levő hatékony rendőri fellépés eredményeként a „napi kezdeményezések, kísérletek száma csökkent és azokat is megakadályozzuk a kerítésnél” – jegyezte meg.

Bakondi György azt mondta, hogy az embercsempészek részesei egy nagy hálózatnak, amely Afganisztántól vagy Szíriától kezdve egészen Németországig, Svédországig vagy akár Nagy-Britanniáig nyúlik. Ez a hálózat „óriási” anyagi haszonszerzés mellett emberek tömegét juttatja be illegálisan a határőrizeti előírások, a biztonsági követelmények semmibevételével szuverén államok területére – mutatott rá.

Ennek során a „fegyveres jelleg” az elmúlt másfél-egy éven belül kezdődött el – fogalmazott. Először embercsempész csoportok az összetűzéseikkor használtak fegyvert, aztán később fegyveres támadás ért helyi lakosokat is. Az utolsó időszakban már részben határtérségben, közvetlen határ mentén is a magyar határvédelmi erők megfélemlítése céljából, később pedig valóságosan is tüzet nyitottak magyar–szerb közös járőrre, ami példátlan, soha nem fordult elő itt az elmúlt nyolc-tíz évben – hangsúlyozta.

Azzal kapcsolatban, hogy Európában ma már nincs olyan nap, hogy ne kövessenek el terrorcselekményt, vagy annak kísérletét, Bakondi György rámutatott: „ez azért veszélyes, mert ha úgy lenne, ahogy most a migrációs paktum tervezetében szerepel, akkor ha ma este valaki rálő a járőrökre géppisztollyal, és holnap bejelentkezik politikai menekültként, akkor be kellene őt engedni, migránstáborokban tartani, míg elbírálják a menekültkérelmét” – mutatott rá.

Ez a megoldás Nyugat-Európában látványos kudarcot vallott, mert akiket ki kellett volna toloncolni, azok egy része, csaknem nyolcvan százaléka, bent marad az adott országban – jegyezte meg.

Nagyon nehéz azt elhinni, hogy lehet olyan politikai erő, amely az Európában 2015 óta az illegális migráció kapcsán történteket esetleg pozitívnak tekinti, vagy úgy gondolja, hogy ez a jó megoldás az európai emberek számára

– fogalmazott.

Azzal kapcsolatban, hogy sok politikai támadás érte a magyarok által a határon felállított kerítést, miközben Finnország most lezárta az összes határátkelő-helyét az Oroszország felől érkező migránsok miatt, Bakondi György azt mondta: 2015-ben, amikor a magyar kormány döntést hozott a műszaki akadályrendszer megépítéséről, akkor megnézték, hogy Európában milyen megoldások voltak. Azt látták, hogy Görögország és Törökország, valamint Bulgária és Törökország határán, továbbá Marokkó és Spanyolország határán, angol–francia közös koprodukcióban az alagút bejáratánál, kerítést építettek. Látható volt, hogy ez az egyedüli megoldás a tömegek távoltartására, feltartóztatására – jelentette ki.

Azóta számos ország követte ezt a példát, de egyedül Magyarország került „szüntelen politikai támadások kereszttüzébe” – jegyezte meg.

Bízom abban, hogy a súlyos következményekkel járó terrorcselekmények és közbiztonsági válsághelyzetek elérték a lakosság politikai tűrőképességét, és az európai uniós választásokon egy fordulat következhet be az Európai Parlament összetételében, amely azonnali kihatással lehet az Európai Unió migrációs politikájára – mondta Bakondi György.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában