hírek - Balaton
Alkatrészek sugároztak a visszafordított kamionban
A vizsgálatok szerint két alkatrész bocsátott ki kisebb sugárzást abban a kamionban, amelyet a csapi határátkelőről a fordítottak vissza az ukrán hatóságok - közölte Csepely Zsigmond, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője szerdán az MTI-vel.
„A magyarokkal már nem érdemes tengelyt akasztani”
Hat területre vonatkozó országvédelmi tervet hirdetett a miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Előkerült a Balatonban két hete keresett férfi
Hajléktalanszállóról került elő a Balatonban keresett férfi, aki több mint két hete tűnt el Balatonszárszón, miután fürdőzni indult.
Még a nyári szünet előtt szavazhat a parlament a szabad vasárnapról
Még a nyári szünet előtt szavazhat a parlament a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szabad vasárnapról szóló törvényjavaslatáról - mondta Harrach Péter szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.
Retrószerelem a Szent Miklóson, Kormorántól Michael Jacksonig
| Baj van a balatoni diszkóhajóval: mire tetőfokára hágna a hangulat, kiköt és le kell szállni róla.
Siófok megtelt, előkerültek az elveszett balatoni turisták
| Megvannak az elveszett turisták! Régen látott hatalmas tömegben lepték el Siófokot a hosszú hétvégére.
A rendőrség fokozottan készül: látogatórekord a BB Szüreten
| Akadt vendég, aki maga kért szondát a rendőröktől a Boglári Szüret nyitónapján. A becslések alapján jópár éve nem volt akkora forgalom a fesztiválon, mint idén.
Sorban nyalókáztak a gyönyörű lányok a színpadon - képek
Harmadik alkalommal választott szépségkirálynőt Fonyód szombaton este. A 16 szépség legextrémebb feladata a fürdőruhás, kalapos nyalókázás volt.
Siófoki előítélet-űzés, társadalmi lecke a parton
| Nehéz kitalálni, hogyan válogatja ki az élelmiszereket egy bevásárlás alatt egy vak a boltban. Miért hülyeség a Madridi Nyilatkozat kulcsmondata? Az Ability Park munkatársai feladták a társadalmi leckét Siófokon.
Siófoki előítélet-űzés, társadalmi lecke a parton
| Nehéz kitalálni, hogyan válogatja ki az élelmiszereket egy bevásárlás alatt egy vak a boltban. Miért hülyeség a Madridi Nyilatkozat kulcsmondata? Az Ability Park munkatársai feladták a társadalmi leckét Siófokon.
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
- Gyors elhelyezkedés. Vagyonvédelmi Országos Kiképző Központ biztonsági őr tanfolyamot indít...
- Élelmiszerüzletünkbe önállóan dolgozni tudó munkatársat keresünk. T.: 06-20/428-7040
- Az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa pályázatot hirdet tanácstitkári állás betöltésére. Az...
- A Generali csoport kockázatelemzéssel, megtakarítási programok, adó- és járulékcsökkentő tervek...
- Egerben Mindszenti u. sarokház 3 szo, konyha, étkező, f.szoba garázzsal, melléképülettel eladó....
- Eger, pláza közeli, üzletnek, irodának alk., 2 helyiséges ingatlan hosszabb távra kiadó. 200 E...
- Balatonakarattyai teraszos, 2 szintes nyaraló kb. 65 m˛ eladó. 11,5 M, 30/477-1533
- Kompolton szigetelt 130 m˛-es családi ház eladó. 8,9 MFt 30/904-6440
- Szén-tűzifa vásár 10.500 Ft/mł 70/269-8849
- Szén, tűzifa többféle (tölgy, bükk, gyertyán) konyhakészen, szállítással, mérhetően, 16 eFt/m3...
- Tűzifa darabolt, hasított, és szén rendelhető, mérve, kiszállítva 1600 Ft/q-tól. 30/264-9682...
- Füstölt áruk! Egerben az OBI áruház parkolójában és a Sas úti Spar áruház mellett szeretettel...




