A magyar biztos egyetért az EB döntésével
Mik ezek?
XAz Európai Bizottság szerdai ülésén döntött arról, hogy azt javasolják: jövő januári hatállyal függesszék fel 495 millió euró - mai árfolyamon 142 milliárd forint - Magyarországnak szánt kohéziós, vagyis felzárkóztatási támogatási összeg folyósítását, mert az ország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit. A testület javaslatát még az EU-tagországok pénzügyminiszteri tanácsának is meg kell vitatnia, és jóvá kell hagynia.
Az uniós biztos egy szerdai budapesti nyugdíjkonferenciát megelőzően újságíróknak elmondta, hogy az EB-ben a kohéziós pénzek felfüggesztéséről konszenzusos döntés született.
Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy méltányos, arányos, igazságos-e a döntés, ahogy azt korábban várta, igennel felelt.
Beszámolt arról is: azért maradt távol az EB-ülésről, mert a szerdai, budapesti nyugdíj-konferencia időpontját már jóval korábban fixálták, állásfoglalását pedig írásban juttatta el a bizottsághoz. Andor László kiszámíthatónak nevezte a szerdai döntés tartalmát. Az álláspontját firtató kérdésre azt válaszolta, akkor ismerteti az abban foglaltakat, ha mások is nyilvánosságra hozzák saját állásfoglalásukat.
A cikk küldése e-mailben
X| CHF/HUF | 250.86 | -0.195% | ![]() |
| EUR/HUF | 301.33 | -0.279% | ![]() |
| EUR/USD | 1.26 | -0.626% | ![]() |
| USD/HUF | 239.51 | +0.376% | ![]() |
Friss árfolyam hírek, elemzések |
|||








