Bilincsben vitték el a kanizsai építésvezetőt
Bilincsben vitték el a rendőrök a nagykanizsai csatorna-beruházás építésvezetőjét, miután fekáliával és építési törmelékkel kevert földet hordtak a város ipari parkjába.
Mik ezek?
XZalai Hírlap online kiadása szerint csütörtök délelőtt orrfacsaró bűzre lettek figyelmesek az ipari parkban működő vállalkozások dolgozói. Kiderült, hogy az üzemek közelében építési törmelékkel kevert földet kezdett lerakni egy teherautó, amelynek sofőrje azt mondta: neki azt az utasítást adták, hogy ide borítsa az anyagot.
Bicsák Miklós vállalkozó, aki az itteni városrész önkormányzati képviselője is, értesítette a közterület-felügyeletet, majd a rendőrséget is, később pedig autóval állta el az útját az újabb szállítmánynak. A lerakott anyagból mintát vettek, és eljuttatták a tisztiorvosi szolgálathoz.
Időközben a rendőrség és a csatorna-beruházás kivitelezését végző Sade Magyarország Kft. építésvezetője is a helyszínre érkezett, és állítólag bemutatta az engedélyt a munkaterület használatáról. A rendőrök ennek ellenére megbilincselték az építésvezetőt, majd a kapitányságra kísérték, és ott kihallgatták.
A Sade Magyarország Kft. képviselője a Zalai Hírlapnak elmondta: a munkaterületen érvényes engedéllyel tárolják az anyagot. Ezért úgy érzik, hogy a kollégájukkal szemben lefolytatott rendőri intézkedés túlzó volt.
A cikk küldése e-mailben
X
Angela Merkel
| Bajnai Gordon
| Barack Obama
| Ben Bernanke
| Bokros Lajos
| Demszky Gábor
| Gyurcsány Ferenc
| Jean-Claude Trichet
| Lendvai Ildikó
| Matolcsy György
| Mesterházy Attila
| Nicolas Sarkozy
| Nouriel Roubini
| Orbán Viktor
| Oszkó Péter
| Simor András
| Sólyom László
| Soros György
| Varga Mihály
| Vlagyimir Putyin
Kalkulátorok
- Képgalériák
- Videogalériák
Tudom, te dolgozol. Sok a munkád. Nincs időd megállni. Tervezni. Végiggondolni, hogy mit csináltál jól. S mit nem? Áttekinteni, hogy hol követtél el hibákat? Mit kellett volna másként csinálni? Miért megy másnak jobban? További írások itt találhatóak »
Homályos még, hogy a fejlesztés majdani irányait meghatározó tervek kinek az irányításával – NGM, NFM, KIM, NFÜ – készülnek el. Meggyőződésem, hogy (a korábbi versenylovas hasonlatnál maradva) jóval gyorsabban haladnánk előre, ha a négyből három zsoké sürgősen leszállna a nyeregből. További írások itt találhatóak »
Úgy hiszem, semmi meglepő nincs abban, hogy a kormány nyilvánvaló gazdaságpolitikai kudarcai, az év végére újra beszakadó forintárfolyam, az állampapírok iránti kereslet elapadása miatt egyre kétségesebb finanszírozhatóság, a tönkretett növekedési pálya és a megrongált foglalkoztatási viszonyok tudatában évzáró aktusként újra előráncigálta Budai Gyulát. További írások itt találhatóak »
2011. szeptember 1-jétől ún. „népegészségügyi termékadó” terhel egyes üdítőitalokat, energiaitalokat, „előrecsomagolt cukrozott készítményeket”, sós snackeket és ételízesítőket. Az új adónem érezhetően drágítja majd a felsorolt élelmiszereket, emellett pedig számos jogi kérdést is felvet. További írások itt találhatóak »
Idén szerencsém volt három kollégámmal együtt ellátogatni Barcelonába, a 12. MSPA (Mystery Shopping Providers Assosiation) Konferenciára. 42 ország közel 200 képviselője tette tiszteletét a találkozón, ahol a legfőbb téma természetesen a vevőkiszolgálás fejlesztése volt. További írások itt találhatóak »




