Orbán szerint a kormány helyesen adta ki a baltás gyilkost
Mik ezek?
XOrbán Viktor hétfőn a parlamentben visszautasította azt az MSZP-s feltételezést, hogy a kormány pénzügyi érdekből döntött Ramil Safarov átadásáról. "Ugyanakkor nem vagyok meglepve, hogy ezt előhozzák, mert ki mint él, úgy ítél" - mondta.
A miniszterelnök kifejtette: a magyarországi joggyakorlat "az volt és az is marad", hogy ha valakit itt egy bűncselekményért elítélnek, és hazája kéri, a büntetés végrehajtását átengedik. "Eddig is mindig ezt tettük, ezután is ezt fogjuk tenni, ha a nemzetközi jognak megfelelő hivatalos dokumentumok megszületnek" - jelentette ki.
Orbán Viktor elmondta, a kiadatási ügyben összkormányzati egyeztetés volt, számba vették a nemzetközi jogi és diplomáciai szempontokat, és végül arra jutottak: az az igazságos döntés, ha folytatják az említett joggyakorlatot.
Magyarország augusztus 31-én adta át Azerbajdzsánnak az örmény katonatársa 2004-es budapesti meggyilkolásáért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Ramil Sahib Safarov azeri katonatisztet, akit hazájában elnöki kegyelemmel azonnal szabadlábra helyeztek. Szerzs Szargszján örmény elnök aznap bejelentette, országa felfüggeszti a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szeptember 2-án hivatalába kérette Azerbajdzsán budapesti nagykövetét, akit diplomáciai jegyzékben arról tájékoztatott, hogy Magyarország elfogadhatatlannak tartja Azerbajdzsán lépését.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Legolvasottabb
- Orbán adóemelési bejelentése után brutális adóemelésről beszélt a Fidesz
- Parlament: Ha a Margitszigetet elvehetik, nem szüntetik meg Csepelt?
- Hamarosan Orbán Viktor kezében lesz az adóemelési törvény
- Bostoni robbantás: Tüdőn szúrta az őt lelövő FBI-ügynököt Carnajev barátja
- Kiderült: felgyorsult a kivándorlás Magyarországról
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XKalkulátorok
- Képgalériák
- Videogalériák




