Viharos szélre, hótorlaszokra, délen félméteres hóra kell számítani
Mik ezek?
XA szervezet honlapján arra hívják fel a figyelmet, hogy az Alföld nagy részén és az Északi-középhegység keleti területein az erős, helyenként viharos, 60-75 kilométer/órás sebességű északkeleti szél többfelé okozhat erős hófúvást, amely magas, fél métert meghaladó hótorlaszokat emelhet. Délnyugaton, főként Zala és Somogy megyében az erős északi szél szintén hófúvásokat okozhat. A Nyugat-Dunántúlon a legerősebb széllökések ugyancsak 60-75 kilométer/óra körül várhatók.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapjának tájékoztatása szerint szombatra kilenc megyére (Baranya, Tolna, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád, Békés, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén) adtak ki harmadfokú figyelmeztetést a várható nagy mennyiségű hó, illetve hófúvás miatt. Két megyében - Hevesben és Somogyban - másodfokú, a többi helyen pedig elsőfokú jelzés van érvényben.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Legolvasottabb
- Demján nem rokonszenvezik a kormány szándékával IMF-ügyben
- Nincs ami megfogja zuhanását: IMF-védőháló nélkül hanyatlik a forint
- Ilyen feltételekhez kötik a magas betéti kamatokat a bankok
- A Die Presse Orbán múltidézéséről és a Hitler-barát Horthyról ír
- Görögország kiválására készülnek az euróövezetben
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
X| EUR/HUF | 301.46 | +0.192% | ![]() |
| EUR/USD | 1.26 | +0.1% | ![]() |
| USD/HUF | 239.75 | -0.07% | ![]() |
| CHF/HUF | 250.94 | +0.038% | ![]() |
Friss árfolyam hírek, elemzések |
|||








