Élő egyenes adásban mondott le a román kormányfő
Mik ezek?
XEmil Boc bejelentését élőben közvetítették a romániai televíziók. A kormányfő elmondta, hogy döntésével csillapítani szeretné a feszült romániai politikai és társadalmi közhangulatot, egyúttal megóvni az ország meglehetősen sok áldozat árán elért gazdasági stabilitását.
"Lemondtam, mert számomra kevéssé fontos, hogy a székemben maradjak, az ország számára viszont rendkívül fontos, hogy a remények tovább éljenek" - jelentette ki. Hozzátette: kormányzása idején sok népszerűtlen intézkedést kellett hoznia. "Minden döntést azért hoztunk, mert szükség volt rájuk, nem azért, mert ezt szerettük volna" – idézte Emil Boc szavait az Origo.
Romániában hetek óta tüntetések zajlanak, amelyek az egészségügyi törvény tervezett módosítása miatt törtek ki, de hamarosan a kormány megszorító intézkedései miatti tiltakozásokká alakultak át. A kormányfő távozásának lehetősége napok óta napirenden lévő téma
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerint korai azt latolgatni, hogy marad-e a jelenlegi kormánykoalíció Romániában, hiszen egyelőre nem lehet tudni, ki lesz a következő miniszterelnök. Az RMDSZ 2009 karácsonya óta tagja a romániai kormánykoalíciónak. Markó Béla miniszterelnök-helyettesi tisztséget töltött be a Boc-kabinetben, melyben Kelemen Hunor a kulturális, Borbély László a környezetvédelmi, Ritli László pedig az egészségügyi tárcát vezette.
A cikk küldése e-mailben
X| CHF/HUF | 250.93 | -0.167% | ![]() |
| EUR/HUF | 301.41 | -0.252% | ![]() |
| EUR/USD | 1.26 | -0.654% | ![]() |
| USD/HUF | 239.66 | +0.436% | ![]() |
Friss árfolyam hírek, elemzések |
|||








