Overdose megsérült, csak füvön futhat Dubajban
Mik ezek?
XA pannoniaoverdose.hu keddi beszámolója szerint a ló január 20-án versenyzett volna, ám 13-án megsérült, így nem indult el a Meydanban rendezett viadalon. Mikóczy Zoltán, a ló társtulajdonosa az állatorvossal együtt szeretett volna mielőbb Dubajba utazni, hogy pontos információkat kapjon Overdose sérüléséről, de az arab országba való beutazáshoz szükséges vízumot még nem kapta meg.
"Jelen pillanatban a helyzet súlyosságát még nem lehet felmérni" - mondta Mikóczy. "A bejelentéssel is azért vártunk, mert szerettünk volna mielőbb visszautazni Overdose-hoz az állatorvosával, hogy teljes bizonyosságot szerezzünk, ám Dubajba minden beutazáshoz vízum szükséges, ennek megszerzése pedig időbe telik. Már a múlt hétre is volt megvásárolt jegyünk, de a vízumot akkorra még nem kaptuk meg."
Mikóczy hozzátette, a lovat a helyi állatorvos megvizsgálta, az ultrahangos felvételt elküldte Magyarországra, de teljes bizonyossággal csak akkor tudnak nyilatkozni Overdose állapotáról, ha állandó állatorvosa is megvizsgálja. A versenyló társtulajdonosa azt mondta, a mostani sérülésnek nincs köze Overdose korábbi patairha-gyulladásához.
"Ez ínsérülés, aminek semmi köze a patájához, úgy véljük, hogy maga a mesterséges futófelület sajátossága okozta" - nyilatkozta Mikóczy, s hozzátette, bízik abban, hogy a ló egy rövid pihentetés után be tud kapcsolódni a Dubai World Cup Carnival küzdelmeibe, igaz, csak a füves pályán sorra kerülő versenyeken.
Az arab országbeli szezon egy 16 állomásból álló versenysorozat, amely január elején kezdődött és március 31-én, a dubaji Világkupával fejeződik be. Utóbbi a világ legmagasabb díjazású versenynapja, amelyen 27 millió dollárt osztanak fel a futamok győztesei és helyezettjei között. A Dubai World Cup Carnivalra annak 15 éves története során nemhogy Magyarországról, de Kelet-Európából sem jutott még el ló.
Overdose november 13-án Rómában győzött Group III-as versenyen. Előtte a Royal Ascoton versenyzett még júniusban, s kiváló futással negyedik helyen ért célba. A 2010 augusztusáig veretlen, sorozatban 14 futamot megnyerő ló 12 győzelem után savós patairha-gyulladást kapott 2009-ben, mellyel veszélybe került karrierje, ám 2010-ben vissza tudott térni, de augusztusban csak hetedik lett a baden-badeni Goldene Peitschén. Tavalyi hoppegarteni sikere után a Haydock Parkban és a Royal Ascoton azonban újfent bizonyította egyedülálló tehetségét.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Legolvasottabb
- Demján nem rokonszenvezik a kormány szándékával IMF-ügyben
- Nincs ami megfogja zuhanását: IMF-védőháló nélkül hanyatlik a forint
- Ilyen feltételekhez kötik a magas betéti kamatokat a bankok
- A Die Presse Orbán múltidézéséről és a Hitler-barát Horthyról ír
- Görögország kiválására készülnek az euróövezetben
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
X| EUR/HUF | 301.46 | +0.192% | ![]() |
| EUR/USD | 1.26 | +0.094% | ![]() |
| USD/HUF | 239.77 | -0.064% | ![]() |
| CHF/HUF | 250.94 | +0.04% | ![]() |
Friss árfolyam hírek, elemzések |
|||








