HEOL

Noha már az a kormányfői mondás is, miszerint „ne arra figyeljenek, amit mondok, hanem arra, amit teszek”, jelentősen árnyalta Orbán Viktor azon kijelentését, hogy ő a magyar embereknek még az életben nem hazudott, az elmúlt hetek-hónapok folyamán ezer és egyszer bebizonyosodott, hogy a miniszterelnök szavai és cselekedetei több fényévnyi távolságra vannak egymástól. És hogy mindez nem költői (újságírói) túlzás, azt a „forradalmi kormány” által bevezetendő új adókkal kapcsolatos orbáni kommunikáció fényesen igazolta. Ami ugye, kezdődött egy április közepén a közrádióban elhangzott miniszterelnöki interjúval, amelyben Orbán azzal próbálta az új és új sarcok miatt aggódókat megnyugtani, hogy kijelentette: „év közben csak súlyos kényszerhelyzetben szabad az adókat módosítani”, kis hazánk esetében azonban – tette hozzá – ilyesmitől ez idő szerint egyáltalán nem  kell tartani. Amely kijelentést nagyjából tíz napig lehetett komolyan venni, amikor is kénytelenek voltunk a Matolcsy Györgyék által összedobott Széll Kálmán Terv 2.0-ás változatával szembesülni. Az 500 oldalas programban ugyanis nem csupán arról lehetett olvasni, hogy a kabinet az úgynevezett  válságadók 2013-as kivezetése, illetve a pénzintézetekre kirótt adó felére csökkentése miatti bevételkiesést a lakossági terhek növelésével akarja  pótolni, de arról is, hogy az újabb fizetni valók közül a távközlési forgalmi adót (közkeletűbb nevén: a telefonadót) már az idén szeretnék bevezetni. Azoknak pedig, akik még ezek után sem kaptak tiszta képet a forradalmi élcsapat szavahihetőségéről, idézném a pár nappal ezelőtti Orbán Viktort, aki szerint „az európai gazdaság olyan felfordult helyzetben van, hogy egy kormány sem mondhat le az évközi módosítás lehetőségéről”.

No, már most, hogy miniszterelnökünk „csak” lányos zavarában beszélt-e összevissza, vagy előre megfontolt szándékkal, tudatosan hazudott, meg nem mondhatom (hogy őszinte legyek egyiket is, másikat is megérteném, elvégre tényleg nem lehet könnyű a minden államolgárt egyaránt sújtó új sarcokat bejelenteni, amikor az Orbán-kormány korábbi kommunikációja arra az alapvetésre épült, hogy „a megszorítások ideje lejárt”), ám azt a nevetséges, ugyanakkor bosszantó handabandázást, amit adóügyben (is) produkált, enyhén szólva elképesztőnek tartom. És itt természetesen nem csupán arról van szó, hogy a magyar gazdaság helyzete néhány nap alatt aligha romolhatott, de arról is, hogy miközben a Fidesz első emberének az év közbeni adók kivetésének a szükségességét cáfoló közrádiós interjúja elhangzott, aközben a Matolcsy György által irányított Nemzetgazdasági Minisztérium már javában az idén mintegy 30 milliárdot hozó telefonadót is magába foglaló második Széll Kálmán Terven dolgozott. (Megjegyzem, noha arról lehetett hallani, hogy e bevétellel csak augusztustól számolnak, a kormány pár napja a júliusi indulásról döntött.) Értem én persze, hogy a polgároknak ellenzékben ha nem is tejjel-mézzel folyó Kánaánt, de fűt-fát ígérő Orbánék az Európai Unió által elvárt hiánycél elérése, nem különben a hazánk ellen folyó kötelességszegési eljárás megszüntetése érdekében kénytelenek újabb és újabb megszorításokhoz nyúlni, azt ellenben fel nem foghatom, minek kell ehhez az embereket hülyének nézni.