Bukott a „zenés békemenet”
Mik ezek?
X
Hogy az „összefogás az államadósság csökkentéséért” gondolat jegyében megrendezett „szuperkoncert” – amint arról némely internetes portálokon olvasni lehetett – tényleg nagyon jól hozott-e a konyhára bizonyos gyanús előéletű menedzsereknek, azt rendkívül nehezen tudnám eldönteni, annyi azonban bizonyos, hogy maga az esemény az utóbbi évek legnagyobb és leglátványosabb bukására sikeredett. Azzal persze, valamennyien teljesen tisztában voltunk, hogy ha össze is jött volna a szervezők által várt-remélt 10 ezer ember, az sem jelentett volna igazán sokat az ez idő tájt immáron 21 ezer milliárd forint környékén mozgó államadósság szempontjából, így azonban, hogy a hatalmas Papp László Sportarénában mindössze néhány száz – egyesek szerint néhány tucat – ember lézengett, nem az a kérdés, sikerül-e akár egyetlen forintot is átutalni az államadósság-csökkentő alap számlájára (megjegyzem, magam – amint azt megírtam – egyáltalán nem vagyok elragadtatva az alap létrehozásától), hanem hogy a nyilvánvalóan ráfizetéses koncert esetleg nem növelte-e a tovább államadósságot, lévén az egy hónapja megrendezett Békemenet Magyarországért megzenésített változata az államnak bizony (ingyen átadott sportaréna, stb.) kiadásokat jelentett. És noha az iszonyatosan kínos kudarc után mindenki magyarázni igyekszik a bizonyítványát – akadnak, akik a szervezőket okolják, azok a kétségkívül csapnivaló propagandára mutogatnak, a fellépő művészek az esemény politikamentességét hangsúlyozzák (ami egyébként ugyanolyan nagy hazugság, mintha valaki az imént említett békemenetet nyilvánítaná politikamentesnek) –, jómagam úgy gondolom, ennek a történetnek azért mélyebb tanulságai is vannak.
Mert bár a hatalmas tömeget megmozgató békemenet és az üresen kongó sportarénában megrendezett koncert lényegében ugyanarról a tőről fakad (hiszen mindkettő a kabinet által megfogalmazott célok, ilyenformán pedig – kimondva-kimondatlanul – az Orbán-kormány támogatását szolgálta), a két esemény ezer és egy ponton különbözött, amely eltérések mindjárt az egyik sikerét, illetve a másik kudarcát is magyarázzák. És itt nem csupán, sőt, nem elsősorban arra utalok, hogy míg a semmiféle komolyabb anyagi áldozatot sem követelő békemeneten döntően az idősebb generáció tagjai vettek részt – a vidéki településekről külön buszokkal Budapestre szállított nyugdíjasok sokasága egy jó kis hétvégi, ingyenes kirándulásnak fogta fel a dolgot –, addig a fiatalabbakat megcélzó „összefogásbuli” zsebbe nyúlós akció volt (még ha a két darab ezres nem is jelentős kiadás), mint inkább arra, hogy a békemenet és a „szuperkoncert” céljaival közel sem azonos mértékben lehetett azonosulni. Elég könnyen belátható ugyanis, hogy míg a kormánypropaganda és a békemenetet szervező média által szajkózott jelszavakkal viszonylag egyszerű tömegeket az utcára vinni (elvégre ki ne mozdulna, ha egyszer veszélyben a hon, ha a minden aljasságra kapható nyugat gyarmatot akar csinálni kis hazánkból), addig a rendszerváltás óta „garázdálkodó” kormányok elhibázott és felelőtlen gazdaságpolitikájának „köszönhető” giga államadósság csökkentése nem feltétlenül hozza lázba az embereket. Megjegyzem, a kutyát nem érdeklő koncertek szervezése és a nyílt színi kalapozás egyéb módozatai helyett igazán ideje lenne már az államadósság-csökkentés kevésbé unortodox formáin is elgondolkodni. Jó, jó, én is tudom, hogy a gazdaság gatyába rázása, az óriási összegeket elnyelő nagy ellátórendszerek reformja „kissé” idő- és munkaigényesebb, de talán ezekkel is érdemes lenne megpróbálkozni.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 255 hozzászólás érkezett-
255. öregfarkas 2012. február 22. 23:37
254.öreg tüke
Körülbelül ennyit vártam tőled._))
Ezt meg kéne próbálnod a szemükbe mondani, ismerek jónéhányat közülük, tudod itt nagyon nagy az elvárás, sok kritériumnak kell megfelelni.
Van köztük jópár jogász, dr. stb, könyveket írtak, nekem annyi közöm van hozzájuk, hogy tisztelem őket, akiket ismerek, egyenes emberek.
Engem felkértek, hogy készítsem el a honlapjukat, tartsam karban.
A továbbiakban a véleményed nem érdekel, már csak azért sem mert te olyan vagy mint a versenyló, akinek szemellenzője van, másképpen úgy hívják csőlátásod van.
Mára be is fejeztem, mert ennyi időt amit elpocsékoltam rád már nem érte meg.
Kellemes estét neked, nyugodalmas jó éjszakát, álmodjál olyanról ami neked tetszik, egyszer talán nem csak fizikailag fogsz felébredni, bár ezzel a hozzáállással kétlem. -
254. öreg tüke 2012. február 22. 23:18
252. öregfarkas
Na ne szórakozz velem. Ezek rosszabbak, mint a hivatásosok. Fogadjunk, hogy egy tisztességes és józan gondolkodású, jobboldali érzelmű sincs közöttetek, csak egy csomó bolsi kövület. -
253. öregfarkas 2012. február 22. 23:10
Mivel az általam beírt honlapon, nincs látható statisztika, de azért én látom a rejtett csak általam látható statisztikát, tekintélyesen megnőtt a látogatottság.
Ha valakinek szüksége van magánnyomozóra, esetleg tudok protekciót szerezni, de öreg tüke reagálását még mindig nem látom.
Nem is vártam. -
252. öregfarkas 2012. február 22. 22:53
251.öreg tüke
Olvastál valamit, ha kételkedsz a szerkesztőben az első oldalon van egy olyan sárga @ (levél a szerkesztőnek, rögtön visszaigazolom, talán meg fog győzni.
Mivel M.o.-n ebből a szervezetből egy van, akkor mégis csak országos nem? -
251. öreg tüke 2012. február 22. 22:46
Azt kurva!
A dietetikust csak a nyolcadik nekifutásra sikerült helyesen leírni, de az mindenki tudja, hogy mi az a RÉDOSZ -
250. karaputty 2012. február 22. 22:38
Mármint Részeg Disznók Országos Szervezete? Annak én is voltam a tagja!
-
249. öregfarkas 2012. február 22. 22:28
248.öreg tüke
Megnevettettél, ismerem az elnevezést.
Lásd kivel van dolgod:
az egyik amelyik a kisebb, de mint mondtam fajsúlyos:
http://www.mmdsz.hu/
nézze bele, már ameddig tudsz, mert vannak benne védett oldalak, ahová csak az általam engedélyezett (tagok léphetnek be, ha belenézel a honlapba rájössz miért) ezt csak azért linkeltem be, hogy tudjad az igazságot.
Kéred a másikat is?
Nem szeretném ha Stanga Úr arra gondolna, hogy reklámozok oldalakat. (jogosan)
-
248. öreg tüke 2012. február 22. 22:17
244. öregfarkas
Ne bassz öreg! Milyen országos szervezet?
RÉDOSZ?
-
247. karaputty 2012. február 22. 22:13
Bumburi!
Hát éppen azt bizonyítja az itteni és ottani agyatlanságuk, amit pedzel! Gondolod, hogy ez a pofátlan viselkedés, amit most produkál velünk az EU - nem pont azt fogja majd eredményezni, hogy még erősebb lesz a jobbik? És az jobb lesz, mint a fidesz? -
246. öreg tüke 2012. február 22. 22:12
243. öregfarkas
Akkor miért nem tartod magadat ahhoz, amit egyszer már elhatároztál? Vagyunk itt egy páran, ha nem neked írok, ne szólj bele és akkor nem lesz válasz.
Az ilyen ütős sziporkákat, hogy "magadból indultál ki" országos honlapokon lehet felszedni, vagy te találod ki őket személyesen? Úgy irigyeltem ezeket mindig és úgy szeretnék én is ilyeneket használni.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X| CHF/HUF | 250.88 | -0.187% | ![]() |
| EUR/HUF | 301.46 | -0.236% | ![]() |
| EUR/USD | 1.26 | -0.609% | ![]() |
| USD/HUF | 239.49 | +0.367% | ![]() |
Friss árfolyam hírek, elemzések |
|||








