Népszavazás vagy blamázs?
Mik ezek?
X
Hogy eddig a pillanatig hány aláírást is sikerült összegyűjtenie a Lehet Más a Politikának a népszavazás kiírásához szükséges kétszázezerből, azt a jó Istenen kívül szerintem az ég világon senki nem tudná megmondani, nem kétséges azonban, hogy időarányosan meglehetősen rosszul a párt, lévén az aktivisták március elejétől az elmúlt hét végéig csupán 88 ezer szignót voltak képesek összeszedni, ami azt jelenti, hogy az április 2-ig hátralévő néhány napban a referendum sorsát a szívükön viselőknek enyhén szólva is bele kell húzni. És bár a kampány rajtjakor az LMP vezetői azt mondták, minimum 330 ezer aláírással szeretnének az általuk megfogalmazott négy kérdésnek zöld utat biztosítani – amint az ismeretes, Schiffer és társai azt tudakolnák az emberektől, egyetértenek-e azzal, hogy a tankötelezettség korhatára továbbra is 18 esztendő legyen, hogy a jelenlegi 90 napról újra 260 napra emelkedjen az álláskeresési járadék folyósításának időtartama, hogy ne lehessen-e 100 napnál hosszabb próbaidőt kikötni, továbbá, hogy a szabadság kétharmadát a munkavállalók kérésének megfelelően kelljen kiadni –, az eddigi történéseket elnézve rendkívül erős a gyanúm, hogy az ökopárt a megcélzottnál sokkal kevesebb szignóval lesz kénytelen beérni. Hogy aztán az a 17 ezer gyűjtőív, ami még kinn van a szimpatizánsoknál, valóban hatalmasat fordít-e majd a dolgokon, nem nagyon tudom – Vágó Gábor kampányfőnök mindenesetre elég optimista, hiszen úgy számol, ha valamennyi ívről darabonként csupán 5-5 aláírás bejön, már nyert ügyük van –, ám magam az egész népszavazási akciót nemcsak kockázatosnak, de bizonyos fokig elhibázottnak is gondolom.
Kockázatosnak azért, mert ha nem jön összes a kétszázezer aláírás (vagy ha össze is jön, ám magát a referendumot totális érdektelenség övezi), az nemcsak az LMP erőtlenségét, mozgósítási képességének a korlátos voltát bizonyítja, de nagy valószínűséggel a párt tagjait, aktivistáit és potenciális szavazóit is elkedvetleníti – ami önmagában nem lenne baj, ám negatívan befolyásol(hat)ja az LMP 2014-es választási esélyeit –, elhibázottnak pedig elsősorban amiatt, mert meggyőződésem, hogy sem az állampolgároknak feltett kérdések, sem a népszavazási akció célja nem lett igazán alaposan végiggondolva. Őszintén szólva magam már azt is komoly gondnak látom, hogy a kérdéseket – leszámítva persze, a tankötelezettségre vonatkozót – a választók jelentős része nem könnyen képes értelmezni, ennél azonban jóval nagyobb probléma, hogy azok egyike sem olyan, ami az embereket a szavazóurnához viszi. A magyar ugyanis elsősorban akor mozdul – lásd például a 2008-as referendum esetét –, ha a zsebéből akár csak egyetlen forintot is ki akarnak húzni. No, és ha már a négy évvel ezelőtti „szociális népszavazás” került szóba... Jóllehet az LMP egy pillanatig sem igyekezett titkolni, hogy a referendumot – akárcsak a Fidesz a Gyurcsányék idején – az Orbán-kormány eddigi teljesítményének az értékelésévé szeretné tenni (vagy amint azt Elek István, az LMP politika tanácsadój megfogalmazta, a népszavazás „arra teremt lehetőséget, hogy a közviszonyok alakulásával végletesen elégedetlen társadalom megálljt mondhasson a fékevesztett hatalomak”), magam úgy látom, ezt a célt a választókban a legcsekélyebb mértékben sem sikerült tudatosítani. Bárhogy is van azonban, azt hiszem, nem árt, ha az LMP már most elkezd a kampány sikeréért fohászkodni. És nem csupán azért, mert évekbe is beletelhet, mire a pártban az esetleges kudarcot feldolgozzák, hanem mert nincs annál röhejesebb, amikor valaki súlyos tízmilliókat fizet azért, hogy jól tökön rúgják.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 162 hozzászólás érkezett-
162. gyuri1 2012. március 27. 23:20
153 bumburi
Mintha nekem válaszoltál volna, de közel sem arra amiről írtam, és te bántottál engem és ezt írod?!Vedd be az elgurult gyógyszered, vagy te vagy a Stanga et. hevesi magyar hangja? -
161. trutyi 2012. március 27. 23:16
Szép álmokat.
-
160. v.b.1990 2012. március 27. 23:08
155. trutyi
Akkor ez a titok nyitja(meg az adómentes pálinka ) :D -
159. v.b.1990 2012. március 27. 23:06
156. francim
De a 146 tartalmilag hozzákapcsolódik a 138-hoz.
-
158. bumburi 2012. március 27. 23:04
trutyi
Lehet hogy igazad van, és ezekből a pálesz beszél.
Na jó éjt mindenkinek. -
157. francim 2012. március 27. 23:02
153. bumburi Igen Mata Gabi a felelősök között te is ott vagy igaz kis pont de....
-
156. francim 2012. március 27. 22:59
154. v.b.1990 Te idióta nézd már meg az eggyikben a 138-ra ,a másikban 146 -ra reagáltam.
-
155. trutyi 2012. március 27. 22:59
v.b.
Elárulom neked volt idő mikor kilenc előtt nem adtak pájinkát. -
154. v.b.1990 2012. március 27. 22:31
152. francim
Szóval szerinted az tök normális dolog,hogy egyszer lehülyézel (és az egész mondanivalómat)majd egy későbbi kommentben meg érdemi cáfolat adsz ? Mert szerintem nem. -
153. bumburi 2012. március 27. 22:29
gyorsviz, meg gyuri1
Párban mindjárt jobban néztek ki.Orvos látott már benneteket?
Szerencsétlenek! Engem bántotok? Ugyanolyan kisember vagyok mint Ti!
Ne engem ekézzetek, hanem annak mondjátok, aki ezt tette az országgal.
Mindannyian rosszul jártunk ezekkel a tehetségtelen politikusokkal.
Ha így könnyebb az életetek akkor nyugodtan szidjatok! Komolyan mondom,tisztára klinikai esetek vagytok!
Olyan mintha engem tennétek felelőssé azért ami van. Tehetek én róla, hogy ez az ország mindig rosszul választ?
Én nem korrumpálom egyik politikust sem,ők hiszik azt hogy a rendszerváltás azért volt, hogy ellopjanak mindent!
Ezen kéne elgondolkodnotok, nem a másikat köpködni!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
XKalkulátorok
- Képgalériák
- Videogalériák




