Közélet

2016.10.28. 19:33

Schirilla Györggyel futottak, koszorúztak

Schirilla György idén tizenhatodik alkalommal szervezett emlékfutást (Mosonmagyaróvár-Salgótarján) az 1956-os forradalom 60. évfordulójának tiszteletére.

B. K.

Az ismert sportoló október 21-én délelőtt ért Mátraderecskére, ahol nagy lelkesedéssel várták a község lakói (gyerekek, felnőttek), akik örömmel csatlakoztak hozzá a futásban. Az általános iskolások a falutáblánál várták, ahonnan együtt futottak a Csizi-Marketig, ahol üdítőt és almát kaptak. Innen a helyi óvodásokkal futottak a központi térig, majd a Mofettáig.

Itt Schirilla pihenésképpen „megmártózott” a gyógygázban, majd a katonai emlékműhöz futott a helyiekkel, ahol koszorút helyezett el, a diákok pedig emlékszalagot kötöttek a kopjafájára. Útja Mátraderecskéről Recskre vezetett, ahol a szakadó eső ellenére is sok helyi iskolás kísérte a futót. A község központjában található emlékműnél együtt koszorúztak, majd a helyi pékség látta vendégül a megemlékezőket. Itt a Csengővár óvoda is bekapcsolódott a programba. A futókat szurkolva várták a kicsik az óvónénik, majd énekkel köszöntötték őket. Dél körül felemelő pillanatokkal gazdagodva búcsúztak a sportembertől.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Mátraderecskén az óvodások és iskolások is csatlakoztak a futóhoz. FOTÓ: BEKÜLDÖTT
[/caption]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!