JEGYZET

2017.12.29. 06:30

A siker ára

Takács Zoltán

Naivan azt gondolhatnánk, hogy legalább az év ezen szakában győz a sportszerűség a bármi áron való győzni akarás felett. Ám ezekben a napokban is akadt bőven példa arra a világ különféle küzdőterein, hogy

vannak, akiknek semmi sem drága a sikerért.

Vegyük például az angol dartsjátékos, Justin Pipe esetét. Történt, hogy vb-ellenfele, Bernie Smith éppen a győzelemért dobott, amikor Pipe közelebb lépett és minden sorsdöntő dobásnál veszett köhögésbe kezdett. Az akció sikerrel járt, Pipe továbbjutott, ám utólag lehet, hogy duplán megbánta. A következő körben ugyanis a közönség heves pfújolással díjazta, a legenda Phil Taylor pedig rekordidő alatt „dobta ki” a világbajnokságról.

Persze a futballpályákon még gyakrabban tapasztalhatunk hasonlóan sportszerűtlen tettekre vetemedő sportolókat. Ebbe a nem túl dicső klubba nyert felvételt most a Leverkusen edzője, Heiko Herrlich is a Gladbach elleni német kupamérkőzésen. Azt ugyan már láttuk jó párszor, ahogy egy játékos a fűcsomóban elesve előadja a hattyú halálát, de hogy ezt egy oldalvonal mellett álldogáló tréner tegye, az igen ritka eset. Márpedig Herrlich azonmód elvágódott, mihelyt hozzáért az ellenfél labdáért szaladó játékosa. Az edző később elnézést kért a műesésért, de az biztos, hogy az ellenfél szurkolói még párszor az orra alá dörgölik az esetet.

Persze bőven lehet még fokozni a sportszerűtlenséget, például amikor már az ellenfél testi épségét is veszélyezteti valaki. Az egyetemi amerikai futballbajnokságon az Akron–FAU-mérkőzésen durvultak el a dolgok. Utóbbi gárda védője, Andrew Soroh életveszélyesen beleszállt az Akron támadójátékosába. Van Edwards Jr.-t kiskanállal kellett összeszedni az eset után, ami azért keltett igazán felháborodást, mert a labda a brutális akció idején már rég a pályán kívül volt...

Ezen történetekből hiányzik minden, ami egy kisgyereket arra ösztönözhet, hogy igazi sportemberként viselkedjen pályán és azon kívül. Szerencsére azért jó példa is akadt, nem is olyan régen. Felejthetetlen pillanat volt, amikor Adam Peaty odaadta aranyérmét egy ismeretlen szurkoló kislánynak a rövid pályás úszó-vb-n. A brit mellúszó ráadásul nem először tett ilyet, az angol bajnokság után egy kisfiút lepett meg egy medállal.

Peaty nem csak az említett versenyeket nyerte meg, hanem azt is, ahol az dől el, hogy mitől lesz valaki több, mint egy sikeres sportoló...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!