Galliano, a cukrász!
Mik ezek?
XMindig meglepődünk a divattervezők kifogyhatatlan kreativitásán.Évente minimum két, de inkább több kollekciót hoznak össze, foglalkoznak az általuk felügyelt divatház egyéb megjelenéseire, piárjára, de emellett úgy látszik, hogy mindig marad energiájuk mindenféle egyéb dologra is.
Van, aki a lakberendezési vonalon kamatoztatja kimeríthetetlen kreativitását, mások szállodákat terveznek tokkal-vonóval. John Gallianoról talán kevesen gondolták volna, hogy éppen cukrászként fogja kiélni fölös energiáit, de most mégis ez történt. A Dior vezető tervezőjét ugyan nehéz elképzelni, ahogy a konyhában sürgölődik, pedig ideje lesz hozzászoknunk a gondolathoz, hiszen novemberben megérkeznek különleges süteményei az üzletekbe.
Galliano egy hagyományos, francia édességet, a macaront gondolta újra, és pompás dobozt is tervezett a receptje alapján elkészült rózsaszín, rózsa és gyömbér ízű sütikhez. Feltehetően azért akadt némi segítsége is a kulináris kalandozásban, hiszen nem kisebb cégnek, mint a világhírű Ladurée kávézó és péksüteményboltnak fogják majd szállítani novembertől a Galliano sütiket, amelyek a cég üzleteiben világszerte elérhetőek lesznek. Magyarországon sajnos nem, de egy igazi rajongónak, legyen szó Galliano-, vagy macaron-rajongóról ez nem lehet akadály.
Galliano új parfümjéről a GLAMOUR ONLINE oldalon>>>
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
kiskegyed Szexesszerelem
kiskegyed.hu - Szerelem és szex
- Igaz történet: Még egy titkos viszony!
- Valóban szeret a párod? Teszteld!
- Ki, kivel illik össze? És miért?
- A férjem az ágyban nem az én méretem! Mit tegyek?
- Igaz történet: Szeretlek, hát elhagylak!
- Igaz történet: Meg lehet bocsátani egy ilyen múltat?
- Női hisztéria ellen! 143 éves a vibrátor
- Igaz történet: Szerelmi összeesküvés áldozata lettem
- Szingli teszt: Mennyire vágysz Mr. Tökéletesre?
- A szeretőből ritkán lesz feleség!
kiskegyed Kikapcsolódás
kiskegyed.hu - Kikapcsolódás
- Újabb legszexibb nők lista – izgató képek
- Férje rendezi a Jóban Rosszban sorozatban Végh Judit erotikus jeleneteit
- Szenzáció lett a legújabb takarítási módszer
- Letöltendő börtönbüntetést kapott a színésznő zaklatója
- Hallgasd a csendet! Ugye, milyen jó?!
- Meztelenül! Titkos fotók a modellről
- Simán bejutott az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe a Compact Disco
- Daganatot találtak a playmate-verseny résztvevőjének mellében
- Rejtélyes, hátborzongató alakot filmeztek le!?
- Szakos Andinak elmegy a hangja?
Iratkozzon fel!
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok












