hírek, képek, témák - Szavazás
Vadászati múzeum: elkezdődhet a megvalósítás
| A vadászati múzeumban akár házasságot is lehet majd kötni. A tervek szerint 2014 tavaszára készül el.
Milliókkal, milliárdokkal csökkennek majd az adósságok
| Ha a kormány átvállalja a települések adósságait, az önkormányzatok fellélegezhetnek.
Sztárok a Magic Boys egri díszbemutatóján
| Hujber Ferenc a forgatásra terminátorrá gyúrta magát, Koltai Róber pedig bízik abban, hogy a nézők ki vannak éhezve a magyar közönségfilmre.
Virágba, fénybe öltöző sírkertek
| Az árusok szerint nem lesz drágább a krizantém a tavalyinál.
Ki jár jól a járással? - Eger elfogadta a megállapodást
| A tervezett Egri Járási Hivatal összlétszáma 174 kormánytisztviselőből áll majd. A járásé lesz a Szvorényi úti okmányiroda épülete.
Akár százezer forint jutalmat is kaphatnak a közmunkások
| Megoszlanak a vélemények a közmunkaprogram hasznáról. Pétervásárán a munka mellett tanulhatnak is az alkalmazottak.
Majdnem mindenünk megvan, most már csak vendég kell
| Heves megye egyelőre hátrányban van a Dunántúl gyógyfürdőihez képest.
Segély helyett munkát - de hol?
| A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat augusztusi adatai szerint semmilyen ellátásban nem részesül az állástalanok több mint fele.
Öt perc figyelem az életért - a természet nem cselezhető ki
| A mellrák a nők legtöbbször előforduló betegsége, a tüdőrák utáni leggyakoribb elhalálozási ok.
Érdemes lesz beengedni: szigorúbb lesz a kéménymustra
| Életveszély-okozásnak minősül, ha a szakembert nem engedjük be, s többszöri felszólítására sem vagyunk hajlandók együttműködni vele.
Képgalériák - Szavazás
-
Érettségizők az egri Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban
2013. május 7. (kedd)
-
Átadták az egri főiskola új épületét
2012. november 8. (csütörtök)
-
Pillanatképek a maklári iskolások hétköznapjaiból
2012. szeptember 19. (szerda)
-
A megújult Egri Tűzoltó Múzeum
2012. augusztus 24. (péntek)
-
Segélyesek demonstrációja a tarnabodi hivatal előtt
2012. augusztus 15. (szerda)
Témák - Szavazás
-
Egészségügy
-
Megyei politika
-
Életmód
Ágy, asztal, tévé
-
Zene, film, könyv
-
Turizmus
Turizmus és idegenforgalom Heves megyében
-
Szociális ügyek
Szociális ügyek
-
Közigazgatás
Önkormányzatok, hivatalok
-
Szavazás
Így látja Ön - Napi gyorsszavazások a heol.hu-n
-
Civil élet
Civil szervezetek, egyesületek, körök, klubok hírei Heves megyében
Gazdaság
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Küldjön hírt! | Traffipaxok Heves megyében | Gyógyszertári ügyelet | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Balesetek | Olcsó receptek | Orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csontos Ambrus | dr. Gondos István | Faragó László | Habis László | Herman István | Horváth László | Kelemen Attila | Nagy Károly | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Soltész Bálint | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
- Medal Hungary Kft. Recski telephelyére termelés irányítási rendszerhez projekt vezetőt keres....
- A Hunguest Grandhotel Galya 1 fő szakképzett villanyszerelő, és 1 fő szakképzett víz-gáz-központi...
- Megváltozott munkaképességű nőket és férfiakat keresünk új komplex minősítéssel, (B2-C2-D)...
- Gyöngyösi gyógyszertár ambiciózus csapata gyógyszerész munkatársat keres! Érdeklődni 20 /...
- Egerben a várállomás közelében panorámás, kertes cs. ház, nagy telken, pincével eladó. 19,49 M...
- Jó környezetben 3. emeleti 74 m2-es 3 szobás lakás áron alul eladó vagy kisebbre cserélhető....
- 1. emeleti, strandnál, Csákány u. 2 szobás, műa.ablakos, tölgyfakonyhás, felújított lakás eladó....
- 6,2 M Ft-ért, uszodánál, új építésű, 1 szobás, erkélyes, fsz.-i. gázcirkós, garzonlakás,...













