hírek, képek, témák - Szociális ügyek
Lakjanak jól, de dolgozzanak meg a falatért
| Idén már a kertet is fel kell ásni annak, aki vetni akar.
Állástalanok az erdőben - félezren lesznek
| Több mint félezer regisztrált munkanélküli számára ad munkalehetőséget februártól decemberig az Egererdő Zrt. az országos közfoglalkoztatási program keretében.
Gyöngyöspata: azé a fa, aki eltüzeli?
| A patakmeder tisztításakor kivágott fát nem vihették haza a közfoglalkoztatottak. Az önkormányzat kazánt vett.
Éhségmenet: négymillió koldus nevében
| A körforgalomnál gulyást kaptak a menetelők. Tóth Imre szerint Tállai nem havat lapátolt, hanem valami egészen mást.
Szibéria Hevesbe is beköltözött
| A szibériai zord időjárás Hevesben is több helyen felborította a máskor szokásos februári rendet.
Nyolc településen indul a program szegénység ellen
| A nyolc legkritikusabb helyzetű településen – Átány, Erk, Kisköre, Kömlő, Tarnabod, Tarnazsadány, Erdőtelek – indul el a mélyszegénység elleni program.
Átmelegít: reggel és este teát, délben levest osztanak
| Forró tea és levest oszt két napon keresztül a városban Gyöngyös város önkormányzata.
Nem a bank viszi, az állam veszi: bérlőkként otthon maradhatnak
| Lakásuk árverezését szeretnék elkerülni, akik a Nemzeti Eszközkezelő kék számán érdeklődnek arról, hogyan maradhatnak bérlőként otthonukban.
Falat támasztó szegénység
| Ne tévesszen meg senkit, hogy autóval jöttek idáig: előtte a közeli benzinkútnál mindössze háromezer forintból tudtak tankolni.
Ha farmjuk se lesz itthon, hát Kanadába mennek a romák
| A falunak nincsenek pénzügyi gondjai, a munkanélküliség mégis magas. És többségében romák az állástalanok.
Képgalériák - Szociális ügyek
-
Hajléktalanok és nincstelenek között Egerben
2012. február 8. (szerda)
-
Az egri Vöröskereszt osztott ingyenebédet a rászorulóknak
2012. január 7. (szombat)
-
Kézműves foglalkozások az egri egészségügyi gyermekotthonban
2011. szeptember 18. (vasárnap)
-
Eger Ünnepe az Érsekkertben
2011. szeptember 18. (vasárnap)
-
Tanévnyitó az egri Szalaparti Módszertani Intézményben
2011. augusztus 31. (szerda)
Témák - Szociális ügyek
-
Vélemény
Jegyzetek, vélemények
-
Megyei politika
-
Időjárás
-
Adó- és pénzügyeink
Adó- és pénzügyeink
-
Mezőgazdaság
Növénytermesztés és állattenyésztés Heves megyében.
-
Szociális ügyek
Szociális ügyek
-
Fogyasztó
Kereskedelem, fogyasztóvédelem
- Gyöngyöspata-dosszié Gyöngyöspata
Közélet
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Szavazzon az Év emberére | A nap képe | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs József | Biros Péter | Blaskó Balázs | Bozsik István | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Ternyák Csaba
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
- Gyors elhelyezkedés. Vagyonvédelmi Országos Kiképző Központ biztonsági őr tanfolyamot indít...
- Élelmiszerüzletünkbe önállóan dolgozni tudó munkatársat keresünk. T.: 06-20/428-7040
- Az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa pályázatot hirdet tanácstitkári állás betöltésére. Az...
- A Generali csoport kockázatelemzéssel, megtakarítási programok, adó- és járulékcsökkentő tervek...
- Egerben Mindszenti u. sarokház 3 szo, konyha, étkező, f.szoba garázzsal, melléképülettel eladó....
- Eger, pláza közeli, üzletnek, irodának alk., 2 helyiséges ingatlan hosszabb távra kiadó. 200 E...
- Balatonakarattyai teraszos, 2 szintes nyaraló kb. 65 m˛ eladó. 11,5 M, 30/477-1533
- Kompolton szigetelt 130 m˛-es családi ház eladó. 8,9 MFt 30/904-6440
- Szén-tűzifa vásár 10.500 Ft/mł 70/269-8849
- Szén, tűzifa többféle (tölgy, bükk, gyertyán) konyhakészen, szállítással, mérhetően, 16 eFt/m3...
- Tűzifa darabolt, hasított, és szén rendelhető, mérve, kiszállítva 1600 Ft/q-tól. 30/264-9682...
- Füstölt áruk! Egerben az OBI áruház parkolójában és a Sas úti Spar áruház mellett szeretettel...









