Közélet

2015.08.22. 10:08

Új előadással készül az évfordulóra Lázár Attila

Lázár Attila úgy mesél a bábjátékról, hogy közben minden porcikája mozog. Átlényegül marionetté, s mutatja, figurái – például a legújabbak, Hassan és Layla – hogyan kelnek életre. Színháza, a Lóci Színpad most ünnepli fennállásának 15. évfordulóját.

Szomszéd Eszter

Fotó: foto:Korsos Viktor - korsosviktor.hu

– Honnan is kezdjem a történetet?! – kérdi kissé kétségbeesetten beszélgetésünk elején Lázár Attila, amikor arra kérjük, idézze fel a Lóci Színpad létrejöttét. A kezdeti bizonytalanság aztán hamar elszáll, részletes életpályamodellt vázol nekünk a bábszínész-zenész.

Lázár Attila nevét a megye még az 1990-es évek elején ismerhette meg. Ebben az időszakban döntöttek úgy a feleségével, hogy elhagyják Marosvásárhelyet és Egerbe költöznek, hogy új életet kezdjenek. Ő 1978-ban végzett klasszikus gitárszakot Marosvásárhelyen, majd tanított is, hat évig hegedült, majd kontrára váltott. Közben bábszínésznek is tanult az állami bábszínházban, így már 33 éve foglalkozik ezzel a műfajjal. Mentoraként említi Antal Pált, aki a Piroska és a farkas című előadással engedte útjára a fiatal művészt, aki erről azt mondta: e produkció volt a Lóci Színpad elődje. Ezek után felvételt nyert a Harlekin Bábszínházba, ahol Demeter Zsuzsa vette szárnyai alá.

– Vonzódásomat az előadóművészethez a családomtól örököltem – vélekedik. – Édesapám kántor volt Gyergyószentmiklóson. A gyerekkoromat zeneóvodában töltöttem, amit nagyon szerettem. A diákéveim alatt rengeteg hangszeren megtanultam játszani, de ugyanúgy hangszeremnek tartom a hangszálaimat is. Mikor Egerbe jöttünk, tagja lettem az Andante kórusnak, tavaly csatlakozhattam a Cantus Agriensis együtteshez, ami hatalmas megtiszteltetés. Egy másik nagy lépcsőfok az életemben az volt, mikor 1994-ben elnyertem a Kaláka Folkfesztivál különdíját. Ekkor figyelt fel rám a Mákvirág Együttes vezetője, és meghívott zenélni: hárman ötven hangszeren játszottunk, és jártuk a világot, Magyarországot népszerűsítve.
Lázár Attila 2000-ben úgy döntött, hogy egyéni, egyszemélyes vállalkozást indít Lóci Színpad néven. A sokoldalú művész bábelőadásokkal és élőzenével nyűgözi le közönségét már 15 éve.

A szív és lélek összpontosult a kézben

– Többféle bábtechnikát használtam – kesztyűset, pálcásat, hátulról mozgathatót, árnyjátékosat –, de a szívem csücske a marionettjáték volt, amikor a szív és a lélek összpontosult a kézben – mesélte Lázár Attila. – A Lóci Színpad fennállásának 15. évfordulójára is marionett-előadással készültem. A „Hassan és Layla, avagy egy halandó álma a bajadérral” egy perzsa történetet vitt színre – közölte a bábművész.


– Az elnevezés természetesen Szabó Lőrinc Lóci óriás lesz című költeményéből van – árulja el. – Közös pályafutásunk során Lócival többször jártunk Franciaországban, hogy Eger jó hírét vigyük. A „Summáját írom...” például bemutatkozott Nantes-ban is. Számos nemzetközi előadásom van, családi műsoraim, betlehemesem, közkedvelt produkciók ezek, gyerekek, felnőttek egyaránt kedvelik. Az, hogy egyszemélyes a színházam, nyilván anyagi okokra vezethető vissza – nem tagadom –, de e munka is élvezhető. Hiányzik a kőszínház, a csapatmunka... Ám így szabadabb a tér, az idő. Kreatív és szerencsés ember vagyok, mert az előadásaim létrehozásában még több kreatív ember segítségét élvezhetem: például a Lovasi házaspárét, Burka István képzőművészét vagy Marík Erzsébet zongoraművészét, de a neveket hosszasan lehetne még sorolni. Ha minden megvan, azok után én átlényegülök sofőrnek, díszletmunkásnak, világítónak, hangosítónak, majd felveszem a kesztyűt és kezdődhet a produkció. Annyi bizonyos, hogy a Lóci Színpad nem tartana itt, ha nem rendelkeznék biztonságot adó, gondoskodó háttérrel. S ez nem közhely. Feleségem, Hajnal és lányom, Kincső adja számomra legnagyobb támogatást – fejtegeti Lázár Attila.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!