Közélet

2016.08.28. 11:36

150 veterán tengerész, érdemkereszt a múzeumalapítónak

Százötven veterán tengerész fordult meg szombaton Makláron, ahol a két éve nyílt Tengerészmúzeumban rendezték meg az I. Veterán Tengerész találkozót.

G. R.

– Már a múzeum létrehozásakor ott szerepelt a céljaim között, hogy Makláron találkozóhelyet találjanak a hazai tengerészek – mondta el a heol.hu-nak Dobozi Gábor a Tengerész Múzeum tulajdonosa. Megtudtuk tőle: három napon keresztül kínált programot a találkozó az egykori hajósoknak.

A szombati megnyitón Hanuszik Csaba polgármester is üdvözölte a találkozó résztvevőit, s beszélt arról is: a múzeum népszerűsége örömteli a településnek, hiszen egyre több vendéget vonz a településre. Az eseményre ellátogatott Putzkaller Aladár hosszújáratú tengerészkapitány, a Magyar Tengerész Egyesület elnöke, s ezüst érdemkereszttel köszönte meg Dobozi Gábor múzeumalapító, közösségszervező munkáját.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] I. Veterán Tengerész Találkozó Makláron Beküldött fotó
[/caption]

Előadások hangoztak el a magyar dunai és tengerhajózás történetéről, végnapjairól, arról milyenek a mai magyar tengerészek kilátásai, s nem maradt el a tengerész ima sem.

A maklári Tengerész Múzeum 2014. május 31-én nyitotta meg kapuit, azóta egyre népszerűbb a turisták körében. Az is hagyomány már, hogy június 25-én, a tengerészek világnapján ünnepséget rendeznek a maklári létesítményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!