Sport

2016.10.21. 20:01

ZF-Eger: vigyázni kell Sike doktor gárdájával

Tízpontos csapatok csatája következik Miskolcon, rijekai hangolásként.

Fenyves Balázs

A férfi OB I B-csoportjának 5. fordulója:
Miskolci VLC (3.)–ZF-Eger (2.)
Miskolc, szombat, 17.00. V.: Rubos, Vogel.
Azok után, hogy szerdán a Honvéd ellen rangadónak nevezhető mérkőzést játszott a ZF-Eger, szombat délután is hasonló kaliberű találkozóra utazik a szomszédba. A rangadó kifejezés attól függetlenül is helytálló esetünkben, hogy nem mondhatni, a Miskolci VLC azonos célokért küzd, mint egri vendége, ugyanis a bajnoki tabellán úgy áll egymás mögött a két alakulat, hogy mindketten tíz-tíz ponttal rendelkeznek. Ennyi egység szerepel mellesleg az első Fradi neve mellett is, a sorrend a gólkülönbség miatt alakult így ki.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Dr. Sike József középen Fotó: Nemes Róbert
[/caption]

No, de akkor a meccsről is ejtsünk néhány szót, elvégre már ebben a szezonban is összecsapott egymással Miskolcon a két szombati ellenfél. A Magyar Kupa A-jelű selejtező csoportjában 8–4-re győztek a mieink, igaz, az utolsó negyed még 4–4-es állásnál kezdődhetett. Vagyis vigyázni kell az egri illetőségű dr. Sike József együttesével, az összecsapás ugyanakkor ilyen szempontból kiváló felkészülést jelenthet a jövő szerdai, rijekai BL-csata előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!