mindent látott már

2018.01.11. 17:52

Alain Delon gyűlöli a mai világot

Sajnálkozás nélkül fog meghalni, mondta a leghíresebb francia színészek egyike pályafutása 60. évfordulóján adott interjújában.

„Az élet már nem tartogat számomra sokat, mindent megismertem, mindent láttam már. De mindenekelőtt utálom ezt a kort, hányok tőle. Nincs többé tisztelet, nincs adott szó. Csak a pénz számít. Egész nap csak a bűnözésről hallunk. Tudom, hogy sajnálkozás nélkül hagyom majd itt a világot”.

- nyilatkozta a színész a Paris Match írásában.

A 82 éves Delon az interjúban mesélt pályafutásáról, családjáról, a nőkről, akiket szeretett és a barátairól, akiket elveszített.

Szinte mindannyian meghaltak már – mondta A párduc című, 1963-ban bemutatott film legendás sztárja, akinek legutóbb az augusztusban 79 évesen elhunyt Mireille Darc színésznőtől kellett elbúcsúznia, akivel a hetvenes években élt együtt.

Delon az interjúban elárulta, hogy manapság nem találja „az igazit”.

„Nem állítom, hogy nincsenek jelöltek, akad vagy tíz, de egyikük sem olyan, akivel be tudnám fejezni az életemet. Egy olyan nőt tudnék elvenni, aki kész lenne elkísérni a végső pillanatig”

- fejtette ki a színész.

A legutóbb tervbe vett, La maison vide című filmjével kapcsolatban, amelyet Patrice Leconte rendezésében Juliette Binoche-sal forgatott volna, elmondta, hogy a produkció nem készült el, de megjegyezte, hogy egy utolsó filmre még szívesen vállalkozna.

A mozikban Delont 2008-ban láthatta a magyar közönség legutóbb az Asterix az olimpián című vígjátékban, amelyben Julius Caesart alakította.

Borítókép: MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!