JEGYZET

2017.12.21. 06:30

Arcok, „szörök”, lovagok

Petrik József

Senki sem tagadja, hogy a nagy egyéniségek felbukkanása mindig jót tesz egy-egy sport fejlődésének. Ezek a sztárok mintegy az arcai is sportáguknak. Hiszen az ötkarikás játékokon kilenc aranyat begyűjtő Carl Lewis vagy a nyolcszoros olimpiai bajnok Usain Bolt ugyan más-más korszakot képviselnek, de a nevük hallatán mindenkinek az atlétika ugrik be. Persze a sportok királynőjének számos jeles képviselőjét lehetne itt felsorolni, ám az atlétika arcai az elmúlt évtizedekben alapvetően mégis ők voltak. Pedig ki ne emlékezne Szergej Bubkára, de ő „csak” rúdugró volt, miként Javier Sotomayor is „csupán” magas- vagy Jonathan Edwards hármasugró...

De itt van például Faragó Tonó, aki a montreali olimpia után eggyé vált a vízilabdázás fogalmával, és nemcsak jellegzetes fizimiskája tette a póló arcává, hanem elsősorban fantasztikus játéka. Ugyanez mondható el a jégkorongozó Bobby Hullról, illetve a korszakos hokialakról, Wayne Gretzkyről. Illetve az úszófenomén Mark Spitzről, majd későbbi „követőjéről”, Michael Phelpsről, aki minden idők legeredményesebb olimpikonja, leírni is döbbenetes: huszonhárom aranyat szerzett a játékokon. Ám

egy Puskás Öcsit vagy egy Pelét sem kell bemutatni,

ők maguk jelentették a futballt.

Mielőtt ezekbe a példálózásokba belezavarodnék – ha engedik –, e témakört szubjektíven is megközelíteném. Persze az atlétikai pályákon hosszú évekig Bolt vitt mindent, de azt hiszem, Mo Farah brit hosszútávfutó is nagy arca volt ennek a sportágnak.

A londoni olimpián öt- és tízezer méteres síkfutásban nyert aranyat. Majd ezt a produkciót Rió­ban is megismételte. Az már szinte csak kiegészítés, hogy hatszor győzött világbajnokságon és ötször Európa-bajnokságon. A királynője lovaggá is ütötte a sportok királynőjének eme jeles képviselőjét. Azaz ő már „ször”: Sir Mo...

Eközben a férfiúszásban is keresik a Phelps utáni újabb arcot. Azt hiszem, van egy pirospozsgás legény, aki olimpiai bajnok, ötszörös világbajnok és nyolcszoros Európa-bajnok. Mellesleg világrekorder is mellúszásban, nevezetesen Adam Peaty. És már ő is „ször”, Sir Adam... Ő valóban hosszú ideig jó arca lehet az úszósportnak, főképp, mivel a rövid pályás Eb-n olyannyira „lovagias” volt, hogy az aranyérmét is odaadta egy kislánynak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!