Pofátlanság

2018.03.09. 12:07

Az MSZP kampánycélokra ellopta a Karthago dalát

A zenekar szerint a szocialisták kiforgatták eredeti értelméből a Requiem üzenetét, ezért jogi lépéseket tervez.

Budapest, 2011. április 21. Gidófalvy Attila (b), Kiss Zoltán Zéro (b2), Kocsándi Miklós (b3), Szigeti Ferenc (j2) és Takáts Tamás, a turnényitó koncertjére készülő Karthago együttes tagjai a GitárPont Café-ban tartott próbájukon. MTI Fotó: Kollányi Péter

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Kollányi Péter

Az MSZP a Karthago Requiem című dalának átdolgozásával kezdett kampányolni, teljesen jogtalan módon. A dalt engedély nélkül használják, ráadásul kifejezetten ízléstelen az átdolgozás, hiszen egy halott fiú emlékét gyalázzák meg ezzel – írja a 888.hu.

Az együttes nevében Szigeti Ferenc zenekarvezető, a Requiem szerzője a következőket írta a Facebookon:

„Ezúton szeretnénk tájékoztatni a kedves Facebook-közösséget, hogy az MSZP által közzétett kampányvideóhoz, amelyen a Requiem c. dalunk politikai kampánycélú, vicces „átdolgozása” hallható, a KARTHAGO együttesnek semmilyen köze nincs!! Nem mi játsszuk, nem mi énekeljük. Mélységesen fel vagyunk háborodva, a saját szellemi termékünk és szellemi tulajdonunk ilyen mocskos, pofátlan ellopása és jogtalan megváltoztatása miatt! Elhatárolódunk továbbá az eredeti zene és a szöveg ilyen jellegű, egyértelműen politikai célú felhasználásától és főleg teljes kiforgatásától, ezt egyetlen pártnak sem engedtük volna meg soha!! A felhasználás teljesen jogtalan, szerzői jogilag abszolút jogsértő, semmiféle engedélyt erre tőlünk nem kértek és nem is kaptak! A KARTHAGO együttes tudatosan mindig is távol tartotta magát közvetlen napi politikától, ezt pedig ezután is szeretnénk fenntartani. Az átdolgozás pedig amiatt is végtelenül ízléstelen, mert készítői nem vették figyelembe, hogy ez a gyönyörű, nemzetközileg is elismert, Ausztriában fesztiváldíjas, sőt aranylemezes, legendás dal, egy requiem, azaz egy koncerten meghalt fiú emlékére született!! Ezzel most, annak a meghalt fiúnak az emlékét is megcsúfolták, meggyalázták! Felszólítjuk az érdekelteket, hogy azonnal vonják vissza, állítsák le a felhasználást és vegyék le a videót, mert a szükséges jogi lépéseket megtesszük. Ennek egyértelmű jogi alapja, a Szerzői Jogról szóló, 1999 évi LXXVI. törvény (hatályos 2015.07.16.-tól) és különösen annak 13. és 29. paragrafusa!”

Borítókép: A Karthago együttes tagjai

Forrás: MTI Fotó/Kollányi Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában