Kárelhárítás

2017.07.22. 22:19

A Vöröskereszt nemzetközi összefogással segít a júniusi viharok károsultjainak

A Magyar Vöröskereszt nemzetközi összefogással segít a júniusi viharok ezerháromszáz károsultjának – mondta Nagy Gábor, a szervezet főigazgató-helyettese szombaton az M1 aktuális csatornán.

A forrást a héten kapták meg a Nemzetközi Vöröskereszt katasztrófasegélyezési alapjából – közölte Nagy Gábor, hozzátéve: a helyreállítási munkák most kezdődhetnek el. Első körben tetőfelújítások, ablakcserék, konyhakert-helyreállítások lesznek, és élelmiszersegélyt is adnak, ahol szükséges. Körülbelül 230 ház érintett és több mint 1300 károsult van főleg Északkelet- és Közép-Magyarországon – hangsúlyozta.

A támogatás összege 87 ezer svájci frank (24 millió forint), a munkákban mintegy ötven önkéntes vesz majd részt, köztük szakemberek is – tette hozzá. Kitért arra is, hogy ebből az alapból az elmúlt években hat alkalommal kapott Magyarország, több mint 400 millió forint értékben, jégkár, rendkívüli hóhelyzet vagy a menekültválság miatt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!