Rendőröket hívott

2021.01.25. 15:05

Nagyon ijesztő dolgokat pecázott ki a mágneshorgász

Hihetetlen fogás akadt a mágnesére Istvánnak, két fegyvert is kihúzott egy kútból.

Forrás: Shutterstock

A mágneshorgász azonnal értesítette a rendőröket, akik le is foglalták az elázott lőfegyvereket.

„A fegyverek egy elhagyatott tanya 20 méter mély kútjából kerültek elő Somogy megye északi részéről” – mondta a Borsnak Kovács Erik, a Mágnes Horgászat nevű oldal üzemeltetője.

„A gépfegyvert második dobásra sikerült kihúzni, aztán jöttek a lőszerek, a dobtár, végül a pisztoly. Öt év kutatómunkájába került, mire István eljutott a helyszínre”

– fogalmazott. Elmondása szerint mindegyiken látszik, hogy nem a háborús időkben dobhatták be őket a kútba – írja a Ripost.hu.

„Elképzelhető, hogy az 1956-os forradalom idején szabadulhatott meg valaki ezektől, akkoriban ugyanis nagyon sok fegyver végezte ugyanígy. De az is előfordulhat, hogy valaki így adott túl a padláson talált fegyverein... Elég sok széfet sikerült már kifogni, manapság nagyjából háromhavonta kerül elő egy-egy darab. Egy aktív mágneshorgász éves szinten 150-200 kiló fémhulladékot tud kiszedni a vízből, aminek a 70 százaléka szemét, a maradékot lehet értéknek nevezni” – mondta a fiatalember.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!