Gyász

2017.06.28. 13:58

Meghalt Michael Nyqvist svéd színész, a Millenium-filmsorozat sztárja

Ötvenhat éves korában, kedden elhunyt Michael Nyqvist svéd színész, a Millenmium-filmsorozat sztárja, halálát tüdőrák okozta.

Mediaworks Online / MTI

Alissa Goodman, a színész ügynöke a francia hírügynökség kérésére közleményben erősítette meg, hogy „az egyik legelismertebb és legsikeresebb svéd színész családja körében halt meg, a tüdőrákkal vívott egyévi küzdelem után”.

Michael Nyqvist az 1980-as évek elejétől kezdett játszani svéd filmekben, s világhírre a Stieg Larsson regényének adaptációjából készült Millennium-trilógiával (A tetovált lány, A lány, aki a tűzzel játszik, A kártyavár összedől) tett szert, amelyben a történet főhősét, Mikael Blomkvist újságírót alakította. A sorozat 2009-ben elkészült három része több mint 215 millió dolláros bevételt hozott a produkciónak.

Szerepelt később számos más alkotás mellett a Mission: Impossible negyedik, Fantom protokoll című részében, ahol Tom Cruise ellenfelét alakította (2011), valamint a John Wick című filmben (2014).

2010-ben jelentette meg visszaemlékezéseit, amelyben örökbefogadásáról, gyerekkoráról, a színészi pályán tett első lépéseiről mesél, és arról, ahogyan 30 éves korában felkutatta valódi szüleit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!