Ország-világ

2021.02.27. 16:01

„Nagyon fáj” – nagymamája végignézte a 6 éves Márk haláltusáját (megrázó videó)

A gyereket óvodából vitték haza egy kisbusszal, a nagymamája várta az út szélén, amikor a tragédia történt. Az idős asszony a földre borulva zokogott, miután halálra gázolták az unokáját.

Forrás: beol

Csütörtök délután egy Gádoros irányából érkező személygépkocsi halálra gázolt egy hatéves kisgyermeket Eperjes közelében, a 4642-es út 46-os kilométerénél. A fiú egy óvodás gyermekeket szállító kisbuszról szállt le, ahol nagymamája várta – írja a Bors.

A tragédia pillanatok alatt következett be. A kisfiú – miután leszállt, – takarásból szaladt át az úton, ekkor ütötték el, csaknem 30 métert repült.

Már a sofőr elkezdte az újraélesztést

A helyieket felkavarta a tragédia. Többen megjegyezték, hogy a helyszínelés során készített fotók alapján a gyermekeket szállító jármű jelöletlennek tűnik, azaz

A fehér buszon semmilyen figyelmeztető felirat nem látszik arra vonatkozóan, hogy gyerekeket utaztatna.

Ráadásul a környéken sincs a busz megállására figyelmeztető tábla és zebra sincs – írják. A kicsi életét a helyszínre érkező mentőhelikopter munkatársai sem tudták megmenteni.

A nagymama szem és fültanúja volt hat éves unokája haláltusájának. A kisfiú édesanyja és nagymamája sírva nyilatkoztak a TV2 Tényeknek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!