különösen veszélyes

2017.08.20. 15:18

Súlyosan veszélyeztette kisgyermekét a Sziget sztárfellépője?

P!nk körül egyébként is elég nagy az őrület mostanság.

A legendás amerikai énekesnő, P!nk a Sziget fesztivál történetének egyik legdrágább fellépője volt, nem is véletlenül. Világszerte több mint 50 millió albumot adott el, és három Grammy-díjat is hazavitt már.

P!nk a kétezres évek második legtöbbet hallgatott előadójának számított – csak Madonna előzte meg – mint az a Bravo magazinban is olvasható. A népszerűsége ráadásul töretlennek látszik: a Billboard 2013-ban az év női előadójának választotta, sőt Adele és Justin Bieber zenéjére is hagy hatással volt. Kevesen tudják, de a világsztárt Mandy Moore színész-énekesnőhöz és Anna Paquinhoz, a True Blood és az X-Men színésznőjéhez is fűzik rokoni szálak.

P!nk körül egyébként elég nagy az őrület mostanság. Comeback turnéja első napján 7 éves kislányával benn ragadt egy liftben, majd pár nappal később óriási felháborodást keltett azzal a fotóval, amit az Instagramra posztolt – pedig ártatlan életképnek gondolta.

A felvételen ugyanis az látszik, hogy éppen egy serpenyőben kavargat valamit, miközben kisebbik gyermekét, a 8 hónapos Jamesont egy hordozóban tartja, arccal a tűzhely felé. A nyilvánvalóan veszélyes szitu miatt rengetegen támadták kommentekben, felelőtlen anyának titulálva őt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!