Mennyi az annyi?

2020.11.06. 12:05

Igazából milyen gyors is ma az 5G?

Valamirevaló új mobilokat már leginkább csak 5G képességekkel árusítanak, pedig az új generációs készülékek még ritkán hozzák a várakozásoknak megfelelő sebességet.

Hazánk a régió átlagához képest jól teljesít, hiszen az EU stratégiája szerint 2020 végéig minden tagállamban el kellett volna indulnia az 5G szolgáltatásnak, eddig azonban ez csak 17 országban történt meg, köztük Magyarországon.

A várva várt, szárnyalóan gyors rendszer beindításához komoly előkészületek, beruházások, politikai döntések szükségesek, a szolgáltatóknak a kormányoknak új frekvenciákat kell rendelkezésre bocsátani, a szolgáltatók megbízásából a hálózati infrastruktúrát gyártó beszállítóknak új eszközöket kell telepíteni, a telefongyártó cégeknek új készülékeket kell kifejleszteni.

Mindez részben a járvány miatt késve valósulhat meg.

A várakozásokra az Apple rátett egy hatalmas lapáttal, amikor október közepén bemutatta az új iPhone-okat, amelyek végre 5G képesek lettek. (Még mindig csak egy SIM-mel, két kártya használatakor 4G hálózatra áll az iPhone.)

Inkább a kivitelezés minőségére és már régen nem annyira az innovációra koncentráló Apple készülékei mégsem késtek el, mert az 5G-lefedettség a legtöbb országban még mindig legfeljebb közepesnek nevezhető.

Bár a felhasználók az 5G-hez csak az esetek 21 százalékában csatlakoznak az Egyesült Államokban, és még ritkábban a legtöbb európai piacon –, az új hálózati szabvány valóban óriási előrelépés lesz.

Az Open Signal adatait a Statista rendezte áttekinthető diagramba. Íme nyolc országban mért 4G és 5G letöltési sebesség (Mbps) összehasonlítása:

Infographic: How Fast Is 5G? | Statista

Az iPhone 12-k kapcsán sok szakértő arra figyelmeztet, hogy számos Apple-ügyfél csalódhat az 5G jelenlegi teljesítményében. Holott a vártnál kisebb lefedettség messze nem az Apple hibája, mégis ronthatja az új eszközöktől remélt élményeket.

Márpedig az Apple bevételeinek mintegy 60 százalékát teszik ki az ünnepi időszak iPhone-értékesítései.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!