A járvány miatt

2020.11.12. 09:46

Otthonról kapcsolódhatnak a diákok a legnagyobb informatikai versenybe

Az online zajló e-Hód versenyre tanáraik nevezhetnek hazai általános és középiskolás diákokat.

Forrás: Shutterstock

A megmérettetésen a gyerekeknek informatikai gondolkodást igénylő feladatokat kell megoldaniuk. A járványhelyzetre tekintettel az e-Hódra nemcsak iskolai informatikai tanóra, szakköri foglalkozás keretében, hanem

otthonról is bekapcsolódhatnak a diákok november 20-áig.

Az e-Hódot a BEBRAS nemzetközi informatikai és számítógép-készség verseny részeként tíz éve rendezi meg Magyarországon a Neumann Társaság az ELTE Informatikai Karával közösen. Tavaly világszerte csaknem 2,8 millió diák, itthon pedig 202 magyarországi iskola 27 702 diákja vett részt a feladatok megoldásában az interneten keresztül. Mivel az e-Hódon nem klasszikus programozási feladatok várnak a versenyzőkre, ezért

ilyen jellegű előképzettség nem szükséges, a megoldás strukturált és logikus gondolkodást igényel.

Az idei e-Hódra csaknem 29 ezer diákot neveztek be, akik közül csaknem tízezren már túl vannak a megmérettetésen.

November 20-áig még további érdeklődő iskoláknak is módja van bekapcsolódni az e-hódba a verseny honlapján regisztrálva.

Az e-Hódon öt korcsoportba osztva vehetnek részt diákok negyediktől tizenkettedik osztályig egy-egy iskolai tanóra keretében. A részvétel mindenki számára ingyenes.

A 2020-as e-Hód szakmai támogatója a 4iG, amely a Senior korcsoport legjobban szereplő diákja számára ösztöndíjat ajánlott fel. A versenynek ugyanakkor bármely résztvevő a nyertese lehet, ha képes hibátlanul megoldani a feladatokat.

A kihívást hiba nélkül teljesítő diákokat a szervezők személyes döntőre invitálják 2021 első felében – a pontos időpontról majd a járványhelyzet függvényében döntenek. Ezen az eseményen további extra feladatok várják őket, amelyek megoldásáért különböző jutalmak várnak rájuk.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!