Játék előtt

2022.01.19. 18:00

Kötelező arcfelismerő szkenneli a kínai gyerekek arcát

Még tavaly Kína szigorú időkorlátokat jelölt meg, hogy a gyerekek mikor és mennyi időt tölthetnek számítógépes játékokkal. A technológiai cégek betartatják a szabályozást.

A videójáték-függőség ellen hozott kínai törvény értelmében a gyerekek és a fiatalkorúak este tíz órától reggel nyolcig nem játszhatnak, hétköznapokon pedig maximum másfél órát tölthetnek játékokkal. A szülők, nagyszülők azonban gyakran kölcsönadják a saját nevükre regisztrált fiókokat a gyerekeknek, ezért 
a Tencent arcfelismeréssel azonosítja a játszani vágyókat.A Tencent Kína egyik legnagyobb technológiai vállalata, a BAT néven ismert hármas (Baidu, Alibaba, Tencent) egyike, a Facebook kínai megfelelője.


A kezdetben csak mobil- majd asztali játékokra bevezetett rendszert most tovább szigorítják a Business Insider tudósítása szerint.


A Tencent Games hétfőn a WeChat közösségi médiaplatformon osztotta meg üzenetét, miszerint az általános iskolás gyerekek 14 előre meghatározott napon keresztül csak egy órára jelentkezhetnek be játékplatformjára.

Forrás: Shutterstock

Az új szabályozás a január 17. és február 15. közé eső napokra vonatkozik, mikor Kínában téli iskolai szünet van. Február elsején pedig a Tavaszi Fesztivál kezdődik.


A Tencent előírja, hogy a „kiskorúak által vezetettnek tűnő” fiókok esetében a platformra való minden egyes bejelentkezéskor vagy a játékbeli kreditek vásárlásakor arcszkennelést kell végezni a felhasználóról.


Akkor is arcszkennelést fognak végezni, ha egy fiók egyszerre több eszközön aktív, így biztosítva, hogy csak a fiók jogos tulajdonosa használja azt.


„Ha idősebb testvér vagy, légy óvatos! Kockázatos egy kiskorúnak engedélyezni a fiókodhoz való hozzáférést” – áll a Tencent üzenetében.


Meglepő, hogy a népszerűbb játékok esetében mostantól az 55 éves vagy annál idősebb személyek által regisztrált fiókok esetében is arcszkennelésre lesz szükség az éjszakai bejelentkezésükkor – vélhetően ez a rendelkezés szintén a gyerekek kedvéért elkövetett szülői csalásoknak akarja elejét venni.


Ha a bejelentkező játékos visszautasítja az ország központi biometrikus adatbázisát használó rendszer azonosítását, vagy az arcfelismerő fiatalkorúként ismeri fel, akkor ki is dobják őt a programból.


A szülőknek azt tanácsolják, hogy a gyerekük okoseszközein kapcsolják be  a„Youth Mode”-ot, amely korlátozza a hozzáférést bizonyos funkciókhoz és tartalmakhoz. Ezenkívül a szülő bejelentkezhet a Tencentbe, és megnézheti, hogy ki játszott a nevében.


Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában