Fejlett mezőgazdaság

2021.08.03. 09:37

Agrárdigitalizációs fejlesztések a jövő mezőgazdaságáért

Harmadik alkalommal dolgozhatnak együtt piacvezető agrár nagyvállalatokkal hazai agtech startupok, a szeptemberben induló NAK TechLab inkubációs program keretében.

Forrás: Shutterstock

A program az elmúlt két évben több olyan együttműködést is eredményezett, amely meghatározó lehet az agrárium fejlődése szempontjából.

A három hónapos inkubátor programba augusztus 22-ig itt lehet jelentkezni.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – a Design Terminal támogatásával – 2019-ben indította el a NAK TechLab agrár startup inkubációs programot, melyben agrártechnológiai startupok az agrárium jövőjét meghatározó fejlesztéseiket vezető nagyvállalati partnerek segítségével tökéletesíthetik, a szektor igényeinek megfelelően.

„A NAK TechLab inkubációs programnak gazdaságilag is fontos szerepe van. A program során létrejövő együttműködések új agrárszolgáltatások megjelenését alapozzák meg, melyek elősegítik a digitalizáció szélesebb körű elterjedését. Az együttműködő nagyvállalatok segítségével a megoldások számos olyan helyre is el tudnak jutni, ahova egyébként nincs lehetőségük. Ezért is támogatjuk a startup vállalkozásokat, innovatív ötleteket annak érdekében, hogy a digitalizációs törekvések előre mozduljanak.” – hangsúlyozza a program kapcsán Győrffy Balázs, a NAK elnöke.

A programot konkrét, az agráriumot leginkább érintő kihívások megfogalmazásával harmadik éve erősíti szakmai partnerként az Axiál Kft., a Bonafarm Csoport, és a KITE Zrt, hozzájuk idén a Corteva Agrscience és a Bayer Crop Science csatlakozott.

A kihívásokról és a jelentkezésről további részletek olvashatók.

A startupok üzleti képzésekkel, intenzív workshopokkal, valamint agráripari, termékfejlesztési és nagyvállalati mentorokkal dolgozva fejleszthetik tovább digitális megoldásaikat, illetve jogi és tőkebevonással kapcsolatos előadásokon is részt vehetnek.

A programot nem csak agrár nagyvállalatok, hanem technológiai cégek is erősítik (Vodafone, Planet, FANUC),

amelyek a különböző fejlesztésekhez nyújtanak szakértői és fejlesztői hátteret.

Az elmúlt két évben a startup vállalkozások a nagyvállalati együttműködések mellett jelentős tőkebevonásra is szert tettek; a program segítségével kockázati befektető partnerek által több mint egymilliárd forint tőkéhez jutottak.

A NAK TechLab

Hiánypótló agrármegoldásokat fejlesztő startup vállalkozásoknak biztosítanak támogató környezetet. A NAK TechLab programjaiba a startup vállalkozásokon kívül nagyvállalatokat, gazdákat, befektetőket és kisebb cégeket is bevonnak.

Céljuk, hogy segítsék a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar szerkezetváltását, az agrárium modernizációját, illetve hogy az agrárszektor felfedezze, megismerje és alkalmazni kezdje azokat az innovatív megoldásokat, melyek alapjaiban és hosszú távon képesek megújítani a hazai agrárium működését.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!