Közös megoldások

2019.11.16. 18:00

Az európai mesterséges intelligencia programba fektet be a Huawei

Kutatóközpontok, fejlesztők és szoftverkereskedők is részesülhetnek a forrásokból.

Forrás: Shutterstock

A Huawei Technologies ismertette európai mesterséges intelligencia (MI) programját a Huawei Eco-Connect Europe 2019 konferencián, és bejelentette, hogy befektet az MI-iparágba Európában a következő öt évben. A program új fejezetet nyithat az európai mesterséges intelligencia iparág történetében.

„A Huawei elkötelezett az európai mesterséges intelligencia (angolul AI, Artifical Intelligence) iparág fejlesztése mellett, amely lehetővé teszi a vállalatok és egyéni fejlesztők számára, hogy az Ascend AI termékeit technológiai és üzleti innovációra használják. A következő öt évben a Huawei

100 millió euró befektetését tervezi az európai AI ökoszisztéma programba,

amely iparági szervezeteknek, 200 ezer fejlesztőnek, 500 független szoftverkereskedő partnernek, 50 egyetemnek és kutatási intézménynek segít majd az innováció fejlesztésében”, mondta Jiang Tao, az Intelligent Computing üzletág alelnöke.

A kínai óriásvállalat mesterséges intelligencia programja, az AI Ecosystem Program négy kezdeményezésen alapszik. A vállalat először a Huawei partnerekkel közösen dolgozik az európai MI-iparág fejlesztésén, kulcsszervezetekkel működik majd együtt három fontos területen:

• AI-etikai- és biztonsági szabályozások és szabványok fejlesztése terén az Európai Távközlési Szabványosítási Intézettel (ETSI),

• az európai AI Public-Private Partnership (PPP), és ezáltal az AI-kutatások és a vertikális iparági fejlődés elősegítése terén a Big Data Value Association-nel,

• az európai AI egyetemi ökoszisztéma gondozása területén pedig olyan szervezetekkel közösen dolgozik, mint például a Falling Walls Foundation.

A cég továbbá közös megoldásokat fejleszt ISV partnereivel. A müncheni és párizsi OpenLabs intézmények olyan AI-képességi központok, amelyek támogatják az ISV partnereket a hardver, a fejlesztés és hordozás, valamint a marketing terén.

Ezen kívül offline technológiai és fejlesztői versenyeket szerveznek, valamint technológiai támogatást nyújtanak a fejlesztőknek.

A Huawei AI-képzéseket és tananyagokat biztosít partnereinek, valamint közös kutatóközpontokat hoz létre Európában. Az egyetemek számára tervezett AI-tanfolyamok az alapvető AI-elméletet, az Ascend- és a mainstream keretfejlesztést, valamint az Ascend szoftverarchitektúrát és fejlesztéseket foglalják magukban.

A vállalat négy tananyagot jövőre tervez bemutatni, melyek az Ascend fejlesztésekről szólnak majd. A Huawei továbbá algoritmus- és alapvető alkalmazásfejlesztéssel foglalkozó közös kutatóközpontokat hoz létre azokkal az egyetemekkel és kutatóintézményekkel, melyekkel partnerségi kapcsolatban áll.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!