Apple-balhé

2019.03.28. 06:46

Betilthatnak két iPhone-t, a 7-est és a 7 Plust

És ezzel nincs vége: további modellekre is lesújthat a Kereskedelmi Bizottság.

Fotó: Shutterstock

A Qualcomm amerikai félvezetőket, processzorokat gyártó vállalatóriás beperelte az Apple-t, hogy a harapott almás cég megsértette szabadalmi jogait, s termékeit beépítette az Intel processzorokba.

A Bloomberg tudósítása szerint az Egyesült Államok Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsága kedden érvénytelenített egy akkumulátor-megtakarítási funkcióra vonatkozó Qualcomm szabadalmat, ellenben kimondta, hogy az Apple megsértett egy másik Qualcomm-szabadalmat, és

javasolta az iPhone egyes régebbi modelljeinek betiltását.

A két óriás mérkőzése tehát pillanatnyilag 1:1-re áll, de az utóbbi döntés egyrészt több milliárd dollárt hozhat a Qualcommnak, másrészt betilthatják az iPhone 7-est és az iPhone 7 Plust.

Aztán itt sem feltétlen áll meg a lavina, mert meglehet, az iPhone 8-as is érintett a dologban.

Fele sem tréfa, már előfordult hasonló eset

Tavaly decemberben már megtörtént, hogy a müncheni bíróság döntésének értelmében az Apple leállítani kényszerült a jelenlegi termékpalettájának kétharmadát jelentő iPhone 8 és iPhone 7 készülékek forgalmazását Németország márkaboltjaiban.

A cupertinói óriás tagadja a vádakat, s azt állítja, hogy a Qualcomm így próbálja kizárni az egyetlen amerikai versenytársát a piacról. Az amerikai piacra vonatkozó behozatali tilalmat még a szabadalmi jogsértés megállapítása esetén sem kell kivetni az Apple szerint.

Kinek kedvez, kinek nem: a vevőnek biztos rossz

A San Diego-i székhelyű Qualcomm azzal érvelt, hogy éppen az ellenkezője igaz: ha nem tudja megóvni a visszaélésektől a szabadalmait, ez csökkenti innovációinak az értékét és pont a külföldi versenytársaknak, különösen például a kínai Huawei-nek jó.

A Qualcomm az Intel termékeit gyengének minősítette,

és azzal vádolta az Intelt és az Apple-t, hogy licenc nélkül építettek Qualcomm találmányokat az Intel chipekbe, hogy feljavítsák azokat.

A Bizottságnak júliusban végleges döntést kell hoznia.

Fotó és borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!