Meghatározó jelentőségű

2021.06.18. 09:33

Európa az 5G-ben lemaradóban van az Ericsson szerint

Lemaradást állapítanak meg az ötödik generációs mobiltávközlési technológia európai terjedésében az Egyesült Államokhoz és a távol-keleti országokhoz képest.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az Ericsson Mobility Report legfrissebb kiadása szerint

naponta egymillióval nő a világban az 5G előfizetések száma, így az év végére a 2020 végi 220 millió után már 580 millió felhasználó csatlakozhat a legújabb generációs mobilhálózatra.

Ebben az ütemben az 5G technológia két évvel hamarabb éri el az egymilliárdos felhasználói számot, mint elődje, a 4G technológia.

Az 5G technológia elterjedésének üteme azonban egyenlőtlenül oszlik meg a világban. A legtöbb 5G előfizetés Ázsiában van (190 millió), ebből csak Kínában 173 millió, de Dél-Koreában és Japánban is dinamikus a növekedés. Ugyanígy Észak-Amerikában, azon belül is leginkább az Egyesült Államokban, ahol 14 millió 5G előfizetőt számoltak 2020 végén.

Európában ezzel szemben – elsősorban a több országban is elhalasztott frekvenciatender döntések miatt –

a teljes kontinensen mindössze 8 millió az 5G előfizetések száma, és a növekedés üteme is lassabb.

Az 5G aránya az összes előfizetésen belül itt mindössze 1 százalék, és ebben nemcsak Kelet-Ázsia (9 százalék) és Észak-Amerika (4 százalék), hanem az Öböl-menti államok (2 százalék) is előrébb járnak.

Az Analysys Mason piackutató vállalat Ericsson megbízásából készült számításai szerint az 5G technológiára átállás Európában 23 milliárd eurós befektetéssel, 161 milliárd euróval növelné meg a térség gazdaságában előállított hozzáadott értéket.

A magyarországi bruttó hazai terméket pedig 2,3 milliárd euróval növelhetné

meg az új mobiltávközlési technológiára átállás.

„Az Ericsson Mobility Report immár huszadik kiadásából egyértelműen látszik, hogy az 5G kiépítése új szakaszba lépett, és gőzerővel zajlik az olyan úttörő piacokon, mint Kína, az Egyesült Államok és Dél-Korea.

A vállalatoknak és az országoknak is kulcsfontosságú, hogy a világjárvány utáni korszakban magasabb fokozatba kapcsoljon a digitalizáció, és ebben az 5G kritikus szerepet játszhat, ahogy a mesterséges intelligenciára épülő megoldások is. A következő rövid időszakban az is eldől majd, hogy kik lesznek az éllovasok és kik maradhatnak le hosszabb távon is” – mondta el Jakab Roland, az Ericsson közép-európai stratégiai igazgatója.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!