Digitális Oktatási Konferencia és Kiállítás

2019.06.07. 14:57

Ez teszi ki a hazai GDP 21 százalékát

Olyan világban élünk, amelyben nem nélkülözhetők a digitális készségek.

Forrás: Shutterstock

Erről is beszélt az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára a kétnapos DOKK 2019 Digitális Oktatási Konferencia és Kiállítás megnyitóján, pénteken Budapesten.

Bódis József, a rendezvény fővédnöke, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) tartott eseményen visszafogott becslésnek nevezte az Európai Unió foglalkoztatásért felelős biztosának prognózisát, hogy a közeljövőben

a foglalkozások kilencven százaléka nem végezhető majd digitális készségek nélkül.

Közölte: az oktatási innováció tekintetében Magyarország az OECD-országok átlagát meghaladó eredményeket ért el a felmérések szerint. A technológiától és a tudománytól nem félni kell, hanem irányítani, uralni annak érdekében, hogy „szebbé, gazdagabbá” tegye az emberek életét – fogalmazott.

Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) infokommunikációért felelős helyettes államtitkára előadásában hangsúlyozta, hogy

a digitális gazdaság súlya óriási Magyarországon, a GDP 21 százalékát teszi ki.

A „rendkívül jelentős ágazat” az országban 400 embernek ad munkát, ami a foglalkoztatottak 15 százalékát jelenti és az export 7-8 százalékát adja.

Világszínvonalon a magyar informatikusok

A politikus kiemelte, hogy a digitalizációnak egyre nagyobb a jelentősége, amit a képzésnek „le kell tudnia követni”, a kormányzatnak és iparágaknak pedig gyorsan alkalmazkodniuk kell ehhez. Mindent ágazatban – még a leginkább hagyományosakban is – a digitalizáció jelenti az innovációt – jelentette ki, világszínvonalúnak nevezve a magyar informatikusok munkáját, ugyanakkor felhívta a figyelmet a szakemberhiányra is.

Solymár Károly Balázs a digitalizációt segítő programok eredményeiről szólva közölte: 500 ezer háztartásban vált elérhetővé a szupergyors internet 2018 végéig, ez év elején elindultak az optikai fejlesztések, „amiben már most megelőzzük az EU-t”. Az internet áfájának kétlépcsős csökkentése elősegíti a világháló elérhetőségét, valamint kedvezményes alapcsomag jelent meg az internetezés támogatására, és hamarosan elindul az 5G-hálózat frekvenciáinak értékesítése.

Beszámolt a digitális kompetenciafejlesztési programok – köztük a digitális szakadék csökkentését célzó projekt, az aktív idősügyi program, a digitális jólét pontok és a digitális készségeket a civil szervezetekkel közösen ösztönző projektek – eredményeiről is.

A szombatig tartó eseményen a digitális oktatáshoz kapcsolódó innovatív pedagógiai és technológiai megoldásokról, a magyarországi és nemzetközi „jó gyakorlatokról” mintegy hatvan eladáson és több kerekasztal-beszélgetésen tájékozódhatnak az érdeklődők.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!