Egymilliárd év

2021.03.19. 16:24

Hová tűnt a víz a Mars felszínéről?

Az évmilliárdokkal ezelőtt a Mars felszínén hömpölygő víz elvesztésének folyamatát számítógépes szimuláción mutatták be.

Forrás: Shutterstock

Az új eredmények alapján a szakértők úgy vélik, a bolygó külső rétege, a kéreg zárhatta magába: az ősi víz a Mars kőzetében ásványok formájában létezik.

A kutatók a vörös bolygó körül keringő űrszondáktól származó és meteorokról gyűjtött információra alapozták vizsgálataikat. Kifejlesztettek egy számítógépes szimulációt annak bemutatására, hogyan veszíthette el a bolygó az idők során a vizet – írja a BBC hírportálja.

A kutatás eredményeit a Science című tudományos lapban mutatták be, és az 52. Hold- és Bolygókutató Tudományos Konferencián tárgyalják meg a szakértők.

Több mint négymilliárd éve a Mars melegebb és nedvesebb volt, és valószínűleg sűrűbb légkörrel rendelkezett. Folyók szelték át felszínét, medreket vájtak a kőzetbe és becsapódási kráterekben halmozódtak fel. Nagyjából

egymilliárd évvel később vált azzá a hideg, puszta bolygóvá, ahogyan ma ismerjük.

„Régóta tudjuk, hogy a Mars sokkal nedvesebb volt történelme korai szakaszában. De a víz sorsának kérdése állandó probléma volt” – mondta Peter Grindrod bolygókutató, a londoni Természettudományi Múzeum munkatársa.

A Mars légkörének tanulmányozásából ismert, hogy a víz egy része az űrbe távozott, a felszínen és közvetlenül a felszín alatt lévő jéglerakódások pedig arról árulkodnak, hogy a víz egy része megfagyott.

A Föld mágneses mezővel rendelkezik, amely megakadályozza légköre eltűnését.

A Mars mágneses mezője azonban gyenge, ezért a víz alapvető összetevői kikerülhettek a bolygó légköréből.

A hidrogén elszivárgásának sebessége alapján azonban valószínűsíthető, hogy nem csak ez okozta a víz eltűnését. Ha feltételezhető, hogy a hidrogén szivárgásának sebessége a múltban azonos volt, akkor csak nagyon kis mennyiségű víz tűnhetett el így – véli Eva Linghan Scheller, a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) munkatársa, a tanulmány társszerzője.

Az új számítógépes modell szerint

a Mars eredeti vízkészletének legalább 30, de akár 99 százaléka is beépülhetett a bolygó kérgében található ásványokba.

Amikor a kéreg megváltozik, vizet – folyékony halmazállapotú vizet – vesz fel, hidratált ásványokba zárja, melyek szerkezetében víz van – fejtette ki Bethany Ehlmann társszerző, szintén a Caltech munkatársa.

A szakértők szerint a legtöbb víz 4,1-3,7 milliárd éve tűnt el.

A NASA Marsot kutató programjának vezető tudósa, Michael Meyer elmondta, hogy a bolygó feltárásának fő célja a víz útjának követése, mivel központi szerepet játszik a Mars geológiájában, klímájában és az élet esetleges meglétében.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!