Okostelefon aranyáron

2019.07.25. 12:14

Kijavították a hajlítható-összecsukható csodamobilt

A Samsung bejelentette, hogy szeptemberben kezdi árusítani összehajtható okostelefonját, a Galaxy Foldot.

D. J. Koh, a dél-koreai Samsung Electronics mobil üzletág vezetõje bemutatja a Galaxy Foldot San Franciscóban.

Forrás: MTI/EPA/SAMSUNG

Rögtön közölték is, hogy egyelőre csak néhány piacon árusítják – a magyarról kezdettől nagy csönd van –, s csak röviddel a az újbóli piacra dobás előtt ismertetik, hol lehet elsőként megvásárolni.

Újbóli indulásról van szó, ugyanis – emlékezzünk, mi is beszámoltunk róla – ez a készülék egyszer már, idén áprilisban megjelent. Akkor a nyolc éve tervezett csodatelefon, a középen hajtogatható Samsung Galaxy Fold kijelzője az amerikai szakújságíróknak tesztelésre adott példányokon pár napos használat után a hajlításnál felpúposodott, megrepedt.

Az aranyáron eladni tervezett készülék induló ára 1980 dollár,

mire ide ér – már, ha valaha is ideér – 6-700 ezer forint lesz.

A Samsung az előrendelő ügyfeleknek akkor e-mailt küldött, amelyben közölte, hogy a cég ugyan „előre lépett” a javításban, de „még mindig nem tudják megerősíteni a szállítás időpontját.”

Mostanra bizonyára kijavították a hibákat, leszedhetetlenné tehették a kijelző védőrétegét, megszüntették a zsanérok hibáit: gondoljuk, mert a koreai óriásvállalat nem részletezte, mit javítottak.

Ahogy a Samsung most fogalmaz: „A vállalat az elmúlt időszakban teljeskörűen felülvizsgálta a termék formatervezését, végrehajtotta a szükséges fejlesztéseket és szigorú teszteknek vetette alá a készüléket, hogy az elvégzett módosításokat ellenőrizze. ”

Eredetileg arról volt szó, hogy egy hónapot csúszik, aztán június lett a dologból, most szeptembert ígérik.

Sok szakértő felesleges és drága mutatványnak tartja a hajlítható okostelefonok fejlesztését, amit inkább a gyárak technológiai attrakciójának neveznek.

Egyébként a rivális kínai Huawei Technologies állítólag szintén szeptemberben kezdi árusítani Mate X összecsukható okostelefonját.

Borítókép: MTI/EPA/SAMSUNG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!