E-mailben érkezik

2021.06.11. 14:12

Kuponokat kapnak az eMAG vevői: jól járnak a GVH döntéseivel

Az eMAG már megkezdte a kuponok kibocsátását felhasználói számára, amelyre a versenyhatóság májusi döntése kötelezte.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Már a héten megkezdődött az eMAG kedvezménykuponjainak kiküldése az érintett fogyasztóknak, amelyet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) írt elő a vállalkozás számára.

A kedvezmény fél évig használható fel, és 3000 forintos engedményt biztosít

10.000 forint feletti vásárlásból minden fogyasztónak, akik az elmúlt egy évben az eMAG platformján vásároltak.

A kupont minden jogosult e-mail üzenetben kapja meg, és egy kattintással automatikusan hozzáadható a felhasználó eMAG fiókjához. A vállalkozás a kuponok felhasználási ideje alatt 4 alkalommal fog emlékeztető e-mail üzenetet küldeni mindazok számára, akik még nem használták fel a kedvezményt.

A kupon előzményei

A cégcsoport a 2021 májusában lezárult versenyfelügyeleti eljárás során tette a fogyasztók jóvátételére vonatkozó önkéntes vállalásait, amelyeket a nemzeti versenyhatóság Versenytanácsa bírságcsökkentő tényezőként vett figyelembe.

Az utóbbi időszakban a Versenyhivatal bírság kiszabása mellett vagy helyett kiemelten figyelembe vette, ha egy cég önkéntesen vállalta, hogy orvosolja a felmerülő versenyaggályokat és kompenzálja a fogyasztókat. A tavalyi esztendőben, a rekord összegű 8,4 milliárd forint kiszabott versenyfelügyeleti bírság mellett a GVH Versenytanácsa által elfogadott, közvetlenül a fogyasztóknál hasznosuló jóvátétel értéke meghaladta a 2,1 milliárd forintot.

Hasonlóan előnyös lehet a fogyasztók és a közérdek szempontjából, ha a versenyhatóság jogsértés megállapítása (esetlegesen bírság kiszabása) mellett, bírságcsökkentéssel ismeri el a cégek önkéntes jóvátételi vállalásait – mint az eMAG esetében.

A kötelezettségvállalások rugalmasan képesek lezárni az eljárásokat, hiszen általában nem követi őket hosszas bírósági jogvita. A döntés ilyenkor iránymutatást adhat a többi piaci szereplő számára is. Emellett további előnye, hogy olyan területre is kiterjedhet, amelyet a Versenyhivatal egyébként nem tudna kikényszeríteni – ilyen például az eMAG vállalásai a magyar vállalkozások külpiaci terjeszkedésének elősegítésére a cégcsoport külföldi platformjain.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!