Kevésbé lesz Nagy a Testvér?

2019.05.07. 06:00

Nem sejtettük, hogy ennyire meglepő ígéretet tesz a Google

Egyelőre még elgondolni is nehéz, hogy a keresőóriás, amelyik az adataink mindenre kiterjedő rögzítéséből és kereskedelméből él, ennyire óvni fogja a magánéletünket.

Pedig a hivatalos közlemény szerint pontosan így van. Még a ma kezdődő Google I/O fejlesztői konferenciája előtt, a hivatalos blogján tette közzé az óriásvállalat, hogy pár héten belül minden felhasználójának lehetővé teszi, hogy beállítsa, a róla tárolt keresési és helyadatok közül melyik és mennyi időn belül törlődjön automatikusan.

Igyekszünk elhinni, hogy így van, s nem félreértés az egész

Közismert tény, hogy a Google például az úgynevezett „Helyelőzmények” néven futó szolgáltatásával hosszú évekre visszamenően nyilvántartja, hogy felhasználói melyik napon, órában és percben merre tartózkodtak.

Amúgy mulattató a funkció, hiszen a funkciót használva akár évekkel ezelőtti kirándulás, séta összes pontját és útvonalát fel lehet idézni. Az már aggályosabb, hogy a Helyelőzmények törlése után is menthet tovább a rendszer helyadatokat. Abba meg sokaknak még belegondolni is rossz, hogy egy, a felhasználóneve, jelszava birtokába jutott idegen micsoda adatkincshez juthat róla.

Ezentúl minden másként volt

A blogbejegyzés nem kevesebbet ígér, mint hogy a felhasználók eldönthetik, ezeket az adatokat (1) eleve meg se tartsa, (2) netán három, vagy tizennyolc hónap után törölje, vagy (3) megtartsa a rendszer.

A képen a Google által közzétett animáció mutatja a várható beállításokat – egyelőre angolul –, de magyarul is elérhető lesznek az opciók.

Törlés igénylésével természetesen le kell mondani olyan kényelmi szolgáltatásokról, mint hogy – eddigi érdeklődésünket alapul véve – például éttermeket, közeli látványosságokat ajánljon számunkra a Google.

Nekünk is döntenünk kell

Persze azokon nehéz segíteni, aki mindig, minden OK gombra olvasatlanul rákattintanak, de a jelek szerint a keresőóriás mintha nagyobb teret engedne a magánéletnek.

Vagy, a rossznyelvek szerint ennyire bízik a felhasználói gondatlanságban.

Addig is Google jelszóval belépve itt csiszolhatunk a beállításainkon.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!