Digitális technológia

2021.06.20. 15:00

Szemmozgatással hárfázhat egy új technológia segítségével

A „szemhárfa” megalkotója Zacharias Vamvakousis informatikus és zenész.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A számítógépes program létrehozásában az az eset inspirálta, amikor egy zenész barátja motorbalesetben megsérült nem sokkal egy közös koncertjük előtt.

„Kezdetben nem lehetett tudni, lépes lesz-e mozgatni a karjait és tud-e majd játszani. Sokkoló volt számomra, és ekkor tudatosodott bennem, hogy szükség van egy ilyen technológiára” – mondta.

A program a szemmozgás alapján parancsokat adó digitális technológián alapul, amelyet széleskörben használnak már, például a számítógépes játékok terén és az orvoslásban.

Szemük mozgatásával hárfázhatnak az itt található új technológia segítségével a mozgáskorlátozott zenészek.

A képernyőn elhelyezett hangjegyeken egyesével megpihen a tekintet, így a zenész másodpercenként átlagosan 3-4 hangot képes lejátszani. A programmal 25 hangszer szólaltatható meg.

A digitális eszközök használata nélkül sohasem lehetne valós időben játszaniuk – mondta Vamvakousis. Kiemelte, hogy a program működtetése fegyelmet és erős koncentrációt igényel, hiszen használójának meg kell akadályoznia, hogy szeme túl gyorsan ugorjon a következő hangjegyre. Vamvakousis

a program használatát barcelonai speciális igényű iskolákban tanította meg, ahol ő maga is tanult.

Elmondása szerint a programot több mint kétezren töltötték már le.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!