jó üzlet

2021.03.20. 11:12

722 ezer dollárért kelt el árverésen egy 35 dollárért vásárolt kínai csésze

A becsült leütési árnál lényegesen többért, 721 800 dollárért (222 millió forint) kelt el a Sotheby's árverésén egy kivételesen ritka, 15. századi virágos kis kínai csésze, amelyet tulajdonosa 35 dollárért vásárolt egy connecticuti garázsváráson.

Forrás: Shutterstock

A Ming-dinasztia korából származó, kék-fehér színezésű, 15 centiméter átmérőjű ivócsészét, amelyet lótusz-, krizantém-, bazsarózsa- és gránátalmavirág-motívumokkal díszítettek, az uralkodó udvara számára rendelték meg az 1400-as évek elején.

A csészét tavaly fedezték fel New Havenben, Connecticut államban egy lakóház udvarán tartott kiárusításon a limlomok közt. Az árverési ház nem fedte fel az eladó kilétét, de a Sotheby's kínai művészeti szakértője annyit elárult, hogy az illető 35 dollárért (10 ezer forintért) vásárolta meg.

Az aukció 200 ezer dollárról indult, 15 ajánlat érkezett online és telefonon, a 721 800 dolláros leütési ár tartalmazza a különféle díjakat és jutalékokat is.

A szakértők szerint a műtárgy az 1403 és 1424 között uralkodó Jung-lö császár udvarából származik, amit megerősít lágy tapintása, selymes fényezése, a korszakra jellemző sajátos díszítés és motívumok. Lótuszcsészeként is emlegetik, mert lótuszbimbóra (mások szerint csirkeszívre) hasonlít, értékét az árverés előtt 300-500 ezer dollárra becsülték.

Jung-lö császár uralkodása alatt nagy átalakuláson ment át a porcelánművesség az udvar nagy megrendelései miatt.

A Sotheby's szerint mindössze hat hasonló porcelán maradt fenn ebből a korszakból, közülük kettő a tajpeji Nemzeti Palotamúzeumban, egy a British Múzeumban, egy az ugyancsak londoni Viktória és Albert Múzeumban, egy pedig Teheránban, az Iráni Nemzeti Múzeumban található, az Egyesült Államokban nincs – legalábbis eddig nem volt – belőle egy sem.

A vagyont érő kis connecticuti csésze előéletéről semmit sem tudni, talán nemzedékről nemzedékre öröklődött anélkül, hogy a tulajdonosai tisztában lettek volna az értékével.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!