Hűha!

2021.07.20. 17:29

A disznók okozta szén-dioxid-kibocsátás 1,1 millió autóéval ér fel

A világszerte élő elvadult házi sertések számlájára évente annyi szén-dioxid kibocsátása írható, amennyi 1,1 millió autó emissziójával érhet fel – állapította meg egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az elvadult disznók évente 4,9 millió tonna szén-dioxidot szabadítanak fel azzal, hogy feltúrják a talajt – olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában. Az ausztráliai Queenslandi Egyetem kutatója, Christopher O'Bryan szerint az elvadult sertések a bolygó legelterjedtebb gerinces betolakodó fajai közé tartoznak.

„A disznók Európában és Ázsia egyes részein őshonosak, ám ma már az Antarktisz kivételével az összes kontinensen jelen vannak”

- mondta a szakember.

O'Bryan szerint az elvadult disznók feltúrják a talajt, amikor élelem után kutatnak, mintha „kicsi traktorok dolgoznának a földeken”. A talajban lévő mikrobák ilyenkor oxigénhez jutnak. A mikroorganizmusok „gyors ütemben szaporodnak, ami szén-dioxid-termelést eredményezhet” – írja az MTI.

A szakemberek modelleken alapuló becslései szerint az állatok évente 36 ezer négyzetkilométernyi földterületet túrnak fel azokban a régiókban, ahol nem őshonosak. Óceániában forgatják fel a legnagyobb területet – nagyjából 22 ezer négyzetkilométert -, majd Észak-Amerika következik a sorban. Óceánia elvadult disznói a felelősek az állatok éves becsült szén-dioxid-termelésének több mint 60 százalékáért (3 millió tonna), ami nagyjából 643 ezer autó kibocsátásával egyenlő.

A kutatók szerint az elvadult disznók okozta problémáért végső soron az ember a felelős, aki elterjesztette őket, tehát újabb ember okozta klímakárosító tényezőről van szó.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!