szennyezés

2021.07.08. 09:10

Cigicsikkek borítják környezetünket

A világ 1,3 milliárd dohányosa a becslések szerint évente mintegy 4,5 billió cigarettacsikktől nem megfelelő módon szabadul meg, így a csikkek a leggyakrabban a környezetbe kerülő hulladékok a bolygón – közölte a STOP amerikai dohányzásellenes szervezet.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Katerina Morozova

Ugyanakkor még ez a hatalmas mennyiség is csak egy része annak a környezeti kárnak, amelyet a dohányipar okoz, hiszen

a dohány nemcsak hogy kivágott erdők helyén nő, de a termékek előállítása „tönkreteszi a talajt, szennyezi a levegőt, a földet és a vizet” is

- hangsúlyozza a Michael Bloomberg milliárdos amerikai üzletember által a dohánygyárak elleni küzdelem segítésére 2018-ban alapított globális szervezet, amelynek célkitűzése a dohányipar félrevezető taktikáinak és gyakorlatának „agresszív megfigyelése”.

A szervezet szerint évente fák milliárdjait vágják ki annak érdekében, hogy cigaretta készülhessen: a dohányipar felel a globális fakitermelés 5 százalékáért.

A STOP szerint a cigarettacsikkek adják az óceánokból összegyűjtött hulladék 20 százalékát.

A csikkekből kimosódó kémiai anyagok elég mérgezőek ahhoz, hogy megöljék az ezeknek 96 órán át kitett édesvízi és tengeri halak 50 százalékát

- idéz a szervezet ezzel foglalkozó kísérleteket.

A kár vélhetően egyre nagyobb lesz, ahogy az elektromos cigaretták népszerűbbé válnak. Az elektromos eszközök hulladéka ugyanis jóval komolyabb környezeti veszélyt jelent, mint a cigaretta, mivel fémeket, áramköröket, egyszer használatos műanyagpatronokat, akkumulátorokat és a folyadékokban mérgező kémiai anyagokat tartalmaznak.

Amellett, hogy károsítja a környezetet, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adata szerint a dohányzás évente 8 millió embert öl meg világszerte és jelentős egészségügyi költségeket generál.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!