Ország-világ

2021.10.24. 17:13

Magyar innováció újítja meg a bridzs játékot

A LoveBridge nevű magyar innovációnak köszönhetően alapvetően változhat meg a bridzs kártyajáték sorsa.

MW

Forrás: VG

Fotó: Kallus György

Magyarország bridzsnagyhatalom volt a harmincas években, válogatottunk Európa bajnokságot nyert, fővárosunk világbajnokságot rendezhetett.

A világ valaha volt legjobb bridzs-szakírói közül az egyiket Ottlik Gézának hívták, és az egyik legolvasottabb bridzs könyv társszerzője is magyar, Darvas Róbert. 2018-ban pedig hódító útjára indult két magyar bridzsező találmánya, a LoveBridge, melynek lényege, hogy a játékot nem kártyával, hanem tableten játsszák a verseny helyszínére érkező játékosok.

A Nemzetközi Budapesti Bridzs Fesztivált (International Budapest Bridge Festival: IBBF) 1978-ban rendezték meg először, és azóta egyetlen év sem maradt ki. A fénykorban, a kilencvenes évek elején olyan is előfordult, hogy közel 300 pár indult. A 44. IBBF-re idén októberben 19-e és 24-e között került sor, az ELTE gömbaulájában. A rendezvény mögött – amelyen idén 19 ország 242 versenyzője vett részt – évek óta Bódis Gyula üzletember áll, idén a fesztivált a magyar kormány is támogatta. A lengyel világbajnok csapat győzelmével záródó eseményen részt vett és rajthoz állt számos cseh, szlovák és szerb játékos mellett a cseh és a szerb bridzsszövetség elnöke és a nemzetközi szövetség alelnöke is.

Ugyanekkor zajlik a USBC (United States Bridge Championship), ami a legfontosabb torna az amerikai bridzsszövetségben. A 2021-es USBC több halasztást követően október 5-én kezdődött Chicagóban, és 30-ig tart majd.

Ami közös bennük: a 44. IBBF és a 2021-es USBC összes versenyszámát a magyar fejlesztésű LoveBridge rendszeren játsszák.

A magyar innovációnak köszönhetően minden egyes asztalról minden egyes bemondás és kijátszott kártya eltárolásra kerül, a játék így könnyebben közvetíthetővé és elemezhetővé vált. Mondhatni: egy magyar software hódít a világversenyeken, amire nem csak a fejlesztő cég lehet méltán büszke.

Borítókép: A LoveBridge software fejlesztői, Talyigás Péter és Bódis Gyula

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!